Jelenlegi hely

Pál utcai fiúk a Pécsi Nemzeti Színházban

Időpont: 2025. November 19. (szerda) 19:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház
Zenés játék két felvonásban Molnár Ferenc azonos című regénye alapján.

A Pál utcai fiúk című musical egy különleges színházi élmény, amelyben Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zsenialitása egyesül Vincze Balázs egyedi rendezői látásmódjával. A darab, amely Molnár Ferenc klasszikus regényén alapul, nemcsak a gyerekkor nosztalgiáját idézi fel, hanem mély, általános érvényű üzeneteket közvetít a szabadságról, a barátságról és az összetartásról.
A regény főszereplői – Áts Feri, Boka János, Geréb Dezső, Nemecsek Ernő – olyan karakteres emberi viselkedési mintákat mutatnak, amelyeket a nevek puszta említése felidéz. A szereplők nevén kívül fogalommá váltak a regényből például a „gittegylet”, az „einstand” vagy a „grund” szavak is.
Molnár Ferenc világszerte ismert regénye a 19. század utolsó évtizedében játszódik, s az akkori budapesti körút két oldalán állóellenséges fiú csapat történetét meséli el. A könyv máig hatónemzetközi népszerűsége is arról tanúskodik, hogy örökérvényű élethelyzetekről szól, bárhol, bármikor történhetett volna, történhetne.
Dés László varázslatos zenei világa, Geszti Péter dalszövegei mély érzelmekkel teli, erős karaktereket teremtenek. Grecsó Krisztián szövegkönyve pedig hűen tükrözi a regény szellemiségét, miközben modern elemekkel gazdagítja a történetet. Vincze Balázs rendezésének különlegessége, hogy egyedi vizuális látásmódja mellett a különleges színpadi mozgások, a koreográfia lesz a szereplők játékának meghatározó, fontos eleme.
Kihagyhatatlan, igazi családi program minden korosztály számára!

A zenés játék a Proscenium Szerzői Ügynökség engedélyével kerül bemutatásra.

Szereposztás és jegyvásárlás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére