Jelenlegi hely

Tökéletes Halloween Pécsen – egész napos boszorkányos kaland a Zsolnay Negyedben!

Töklámpások, boszorkányok és horrorklasszikusok
A pécsi Zsolnay Negyed idén is hátborzongató, ugyanakkor varázslatos kalandokkal várja a látogatókat október 31-én, Halloween napján. A program reggeltől hajnalig tart – a legkisebbektől a felnőttekig minden korosztály talál magának izgalmas élményt: bábjáték, filmvetítés, kalandjáték, tökfaragás, jelmezes buli, táncház, sőt még titkos szabadkőműves séta és horrorfilmes kiállítás is szerepel a kínálatban.

Gyerekeknek: móka, kaland és varázslat

A nap már délelőtt elindul a Halloweeni Dottó-járattal, amely a Széchenyi térről szállítja a kicsiket és szüleiket a Negyedbe. A legkisebbeket a Bóbita Bábszínház pöttömszínházi előadása („Körbe, körbe karikába”) várja, a bátrabbak pedig részt vehetnek a „Csokit vagy csalunk!” halloweeni kalandjátékban, ahol rejtélyek és meglepetések várják őket. A tökfaragás, jelmezkészítés és arcfestés egész nap zajlik, délután pedig a klasszikus „Répamese” új, felújított változatát is láthatják a gyerekek. A napot egy családi filmvetítés zárja – a Pixar klasszikusa, a Szörny Rt. garantáltan mosolyt csal minden arcra.

Kora estétől: fények, titkok és tánc

A naplementével kezdetét veszi a Töklámpásgyújtó ceremónia, amely látványos fényfolyosóval varázsolja el a Negyedet. Aki a misztikumot kedveli, ne hagyja ki P. Horváth Tamás előadását és sétáját „A Zsolnayak és a szabadkőművesség” témában – egyedülálló bepillantás a legendák és szimbólumok világába. Ezzel párhuzamosan bábkészítő foglalkozás és a Misija Táncház várja a mozgásra vágyókat: balkáni ritmusok, tánctanítás és közösségi élmény – természetesen halloweeni hangulatban.

Éjszaka: borzongás, játék és buli

Az esti programokat már alkalomhoz illő megjelenéssel élhetik át a résztvevők, ugyanis lesz halloweeni sminkkészítés felnőtteknek. Ahogy a sötétség teljesen ráborul a Negyedre, az éjszaka a bátorságé és a fantáziáé lesz. A Bóbita Bábszínházban a Freeszfe Egyesület Salem – színházi társasjátéka a boszorkányperek világába repít, ahol a nézők is aktív szereplőkké válnak, és döntéseiken múlik a történet kimenetele. A másik teremben a klasszikus horror kedvelői A Rémálom az Elm utcában vetítésén borzonghatnak. Az este egyik legborzongatóbb élményét nyújtja a Péntek 31 (13) – Klasszikus horrorfilmek kiállítása az Üvegházban. Itt életre kel a filmtörténet legsötétebb pillanatait bemutató kiállítás, ahol a Drakulától a Ragyogásig számos ikonikus jelenet idézi meg a félelem művészetét. Láncfűrész zúgása, a maszkos gyilkosok hideg tekintete és a pszichológiai feszültség mesterművei – mind itt várnak. A kiállítás ikonikus jelenetek rekonstrukcióival idézi fel a horror műfajának nagy alakjait és felejthetetlen pillanatait

A Pécsi Legendakalauz halloweeni sétája ezúttal is elindul a Széchenyi térről: Kövér András „Kövi” hátborzongató pécsi történetekkel kalauzolja végig a dottóra szállókat a város sötét múltján. Akiket inkább a játékos szórakozás vonz, azok az E78-ban Halloween edition kocsmakvízen mérhetik össze tudásukat, ahol a borzongás és a nevetés kéz a kézben jár. Az éjszakát pedig a DJ Albrecht jelmezes Halloween partyja zárja – fergeteges zenével, különleges installációkkal és halloweeni koktélokkal hajnalig.

Jegyek és regisztráció:
A programok többsége ingyenes, de sok közülük regisztrációhoz kötött a férőhelyek korlátozottsága miatt.
Belépődíjas programok: a Bóbita Bábszínház bemutatói (Körbe, körbe karikába; Répamese), Bábkészítő foglalkozás, A Zsolnayak és a szabadkőművesség – előadás és séta, Halloweeni Misija Táncház, Halloweeni sminkkészítés felnőtteknek, Salem – színházi társasjáték, Péntek 31 (13) – Klasszikus horrorfilmek kiállítása az Üvegházban, Jelmezes Halloween party DJ Albrechttel.

Részletes információ és jegyvásárlás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére