Jelenlegi hely

15 éves Pécs zenei szíve – családi nappal ünnepli születésnapját a Kodály Központ

Időpont: 2025. December 13. (szombat) 11:00
Helyszín: Kodály Központ
Tizenöt éves lett Pécs egyik legfontosabb kulturális épülete, a Kodály Központ! Az évforduló alkalmából a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. egész napos születésnapi programmal várja a családokat, zeneszeretőket és az épület rajongóit. A Kodály 15 – Családi nap során december 13-án délelőttől késő estig koncertek, színházi performanszok, rendhagyó épületbejárások és különleges előadások várják a látogatókat – mindez díjmentesen!

A nap a gyerekeknek szóló Diótörő-koncerttel indul: 11 órától Varró Dániel és a Pannon Filharmonikusok vonósnégyese közösen mesélik el Csajkovszkij ikonikus karácsonyi történetét – zenében, versben, humorral és varázslattal.

Ugyanekkor indul az első „Kulisszatitkok” házbejárás, ahol a látogatók megismerhetik Európa egyik legjobb akusztikájú koncerttermének titkait: bepillanthatnak a színfalak mögé és megtudhatják, miért pont 999 fős a hangversenyterem. A sétát délután 15 órakor ismét megrendezik.

Délután a humor és a színház veszi át a főszerepet: Köles Ferenc és színésztársai két időpontban, 14 és 18 órakor is bemutatják interaktív performanszukat, a Kodály Turistákat. Az egyedi épületséta során hangpróbák helyett a színészek próbálják ki, meddig bírja a közönség a nevetést.

15 órától az épület tervezői, Cságoly Ferenc és Keller Ferenc avatják be az érdeklődőket a Kodály Központ tervezésének és születésének történetébe. A zenetörténeti vonalat Bősze Ádám folytatja 16 órától, aki szokásához híven csipetnyi humorral és jó adag zenei tudással mesél a nagy zeneszerzők különc viseleteiről és stílusairól „Mozart bikiniben, avagy hogy kerül a Pécsi Parfüm a zenetörténetbe?” címmel.

Este 18 órától Henri Gonzo különleges Bob Dylan-esttel idézi meg a legendás dalszerző ikonikus műveit a Kodály HiFi sorozat keretében, majd a nap zárásaként 19:30-tól Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, azaz a beck@grecsó duó mutatja be új, Szeretet vessző béke című lemezét a hangversenyteremben.

Egész nap különleges zenei flashmobok színesítik az aulát „Kodály többszólamban” címmel, míg 17 és 22 óra között Varga Vince lenyűgöző fényinstallációja borítja fénybe az épület homlokzatát: a 15 év legszebb pillanatait megidéző, 15 perces „szuperloop” az intézmény múltját és jelenét fonja össze látványos formában.

 Kodály Központ születésnapja közös ünnep

A Kodály Központ megnyitása óta a magyar és nemzetközi koncertélet egyik legkiemelkedőbb helyszíne. Az elmúlt másfél évtizedben világhírű művészek, zenekarok és előadások otthona volt – a december 13-i családi nap pedig lehetőséget ad arra, hogy a pécsiek és a város vendégei együtt ünnepeljenek ebben a különleges épületben.

A programok díjmentesen, ingyenes regisztrációs jeggyel látogathatók, melyek november 3-tól vehetők át a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jegypénztáraiban. A jegyek a termek befogadóképességének mértékéig igényelhetők.

További információ itt

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére