Jelenlegi hely

Hot Jazz Band koncert a Toldi Rendezvényházban

Időpont: 2026. Március 28. (szombat) 19:00
Helyszín: Toldi Rendezvényház, Pécs-Üszögpuszta, Pipitér utca 117/1.
A 2025-ben 40 éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.

Az 1990-es évek második felében egyedüli magyar jazz-zenekarként négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, ezek közt a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozták el az első díjat. Az amerikai sikerek sem maradtak el a zenekar életéből. A jazz szülőhazájában hat ízben jártak. A kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer voltak a fesztivál legnépszerűbb zenekara. Tavaly jelent meg 14. lemezük "egy kis malac" címmel, ami főként a gyerekeknek íródott dalokból áll. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, 2015-ben Kossuth-díjat kapta meg. A kobuci kertben felcsendülnek majd a legismertebb feldolgozások, mint az én babám egy fekete nő, a bankban nincsen betétem, a Halló Baby vagy az Odavagyok magáért slágerek is.

Jegyárak:

  • Normál: 6000 Ft
  • A koncert napján: 7000 Ft

Online jegyvásárlás!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére