Jelenlegi hely

Digitális nagytakarítás iskolakezdéskor – 7 dolog, amit érdemes MOST beállítani a gyerek telefonján, tabletjén

Az új füzetek bekötve, a ceruzák kihegyezve, a tornazsák előkészítve. De van valami, ami az iskolakezdési készülődésből gyakran kimarad: a gyerek digitális eszközei.

Pedig szeptemberben a telefon, tablet vagy laptop sok családban már ugyanúgy része az iskolai hétköznapoknak, mint a tolltartó. Megnézzük rajta a Krétát, érkezik az osztálycsoport üzenete, készülhet rajta házi feladat – ugyanazon az eszközön pedig ott várnak a játékok, videók, üzenetek és értesítések is. És itt a nagy csapda... szülőként is átélem.

Éppen ezért az iskolakezdés jó alkalom egy digitális nagytakarításra. Nem kell mindent letiltani és a telefont sem kell ellenségnek tekinteni. Inkább tegyük rendbe úgy, hogy az eszköz segítsen a hétköznapokban – és ne folyamatosan elterelje a gyerek figyelmét.

1. Kezdjük azzal, ami egész nap pittyeg: az értesítésekkel

Egy játék üzenete. Egy videóajánló. Valaki írt a csoportba. Új tartalom érkezett. Valaki reagált valamire...

Felnőttként is nehéz nem odanézni. Egy gyerektől még kevésbé reális azt várni, hogy a mateklecke közben húsz értesítést egyszerűen figyelmen kívül hagyjon. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) friss szakmai ajánlása külön is megemlíti, hogy az értesítések megzavarhatják az iskolai munkát és az alvást.

Mai feladat: üljetek le együtt, és nézzétek végig az értesítéseket. Ami nem fontos, kapcsoljátok ki. Egy játék tényleg nem szorul rá, hogy délután 16:37-kor tudassa a gyerekkel, hogy új jutalom várja.

2. Nézzétek meg, mi lakik egyáltalán azon a telefonon

Mikor néztétek át utoljára együtt a gyerek alkalmazásait?

Az iskolakezdés lehet a digitális lomtalanítás napja is. Törölhetitek a már nem használt játékokat, régi alkalmazásokat és felesleges letöltéseket. Közben viszont beszélgetés is indulhat:

„Ezt mire használod?”
„Miért szereted?”
„Ezen kikkel szoktál beszélni?”

Sokkal többet megtudhatunk így a gyerek online világáról, mint a „Ugye nem csinálsz semmi butaságot a telefonodon?” kérdéssel.

3. Legyen külön TANULÁSI IDŐ

A tanuláshoz használt tablet egyik legnagyobb trükkje, hogy ugyanaz az eszköz, amelyen két perce még a házi feladat készült, egyetlen érintéssel szórakoztatóközponttá változik.

Érdemes ezért létrehozni egy egyszerű szabályt:

Tanulás alatt csak az működjön, ami a tanuláshoz kell.

Androidos eszközöknél a Google Family Linkkel napi és alkalmazásonkénti időkorlátokat, valamint iskolaidőt és pihenőidőt is be lehet állítani. Az Apple Képernyőidő funkciójában szintén ütemezhető nyugalmi idő, korlátozhatók egyes alkalmazások, miközben a fontos alkalmazások és kapcsolatok továbbra is engedélyezhetők.

A cél azonban nem az, hogy technikailag minden kiskaput lezárjunk. Az AP által megszólaltatott szakértők is arra hívják fel a figyelmet, hogy a technikai korlátozás önmagában nem tökéletes megoldás: a gyereknek idővel saját magának is meg kell tanulnia irányítani a figyelmét.

4. Alakítsatok ki „telefonparkolót”

Ehhez nem kell applikáció.

Elég egy kosár, doboz vagy egy kijelölt polc.

Ide parkolnak a telefonok vacsorakor. Ide kerülnek tanulás idejére. Éjszaka pedig itt töltődnek – nem a gyerek párnája mellett!!!!!

És itt jön a nehezebb rész: lehetőleg anya és apa telefonja issmiley

Az AAP jelenlegi ajánlása szerint érdemes képernyőmentes időszakokat és helyeket kialakítani az egész család számára – például étkezéskor, a hálószobában, házi feladat közben és lefekvés előtt.

Ez már nem a gyerek telefonhasználatának szabályozása.

Ez családi szokás.

5. Egy órával alvás előtt: digitális takarodó

„Még ezt az egy videót!”

Aztán még egyet. És még egyet.

Az iskolakezdéskor amúgy is komoly kihívás visszaállni a korábbi lefekvéshez. Nem sokat segít rajta, ha a telefon is beköltözik az ágyba.

Az AAP azt javasolja, hogy lefekvés előtt egy órával már ne legyen képernyőzés, éjszakára pedig kerüljenek ki az eszközök a gyerekszobából.

Próbáljátok ki egy hétig.

Telefon ki – helyette esti beszélgetés, olvasás, másnapi holmik előkészítése vagy egyszerűen semmittevés.

6. Nézzetek rá a képernyőidőre – de ne büntetésként!

Ez lehet a nagytakarítás legérdekesebb része. Mielőtt bármit korlátoznátok, nézzétek meg együtt az előző hét statisztikáját.

Melyik alkalmazás vitte el a legtöbb időt?

Lehet belőle családi tippjáték is.

– Szerinted mennyi volt?
– Napi fél óra!
– Nézzük meg...

Az adat sokszor többet ér, mint a vita.

És ne csak a gyerekét nézzétek meg. Anya és apa képernyőideje is jöhet. Könnyen lehet, hogy a végén nem a gyerek lepődik meg a legjobban.

7. Végül írjatok saját családi „digitális házirendet”

Nem kell hozzá húsz pont.

Sőt, jobb, ha csak 4–5 egyszerű szabály van, amit mindenki ért és képes betartani.

Például:

 Tanulás közben nincs játék és videó.
Az asztalnál nincs telefon.
Lefekvés előtt egy órával kikapcsoljuk a képernyőket.
Éjszaka a telefon nem alszik velünk.
Ha valami furcsát, ijesztőt vagy kellemetlent látunk online, szólunk egy felnőttnek.

Az AAP is inkább családi médiatervben gondolkodik: olyan szabályokban, amelyek figyelembe veszik az adott gyereket és családot, miközben helyet hagynak az alvásnak, mozgásnak, olvasásnak, tanulásnak és a közös családi időnek.

+1: A legfontosabb alkalmazást nem lehet letölteni

Ez pedig a beszélgetés.

A szülői felügyelet, a képernyőidő-korlát és a tiltás hasznos eszköz lehet. De egyik sem helyettesíti azt, ha tudjuk, mit szeret a gyerek az interneten, kikkel beszélget, min nevet, mitől fél, és mi az, amit nem ért.

A digitális nagytakarítás ezért ne azzal kezdődjön, hogy:

„Add ide a telefonodat!”

Hanem inkább ezzel:

„Mutasd meg, miket szeretsz rajta!”

Lehet, hogy az iskolakezdés egyik leghasznosabb félórája lesz.

Elkezditek?

 

Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami, édesanya, tanító, aki digitális kultúrát is tanít
 smiley

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére