Jelenlegi hely

Az örökség - közönségtalálkozó a Kultik Pécs - Uránia Moziban

Időpont: 2026. Október 18. (vasárnap) 19:45
Helyszín: Kultik Pécs - Uránia Mozi
Filmvetítés majd közönségtalálkozó Molnár Áron és Straub Viktória főszereplőkkel és Tasnádi István rendezővel.

A filmről:
Árpi bácsi (fiai számára csak Főnök) évek óta egyedül él, miután feleségét, akivel több mint ötven évet töltött együtt, elvesztette. Árpi bácsi az utóbbi hónapokban gyakorlatilag az összes megtakarított pénzét elköltötte. Két fia, Attila és Kristóf akkor szembesül ezzel, amikor az öregnél a felhalmozott tartozás miatt már a villanyt is kikapcsolják. A szerényen élő öregúrtól ez több, mint furcsa, ám arról semmit nem hajlandó mondani, hogy hova ment el több, mint másfél millió forint. Attila és Kristóf együttes erővel kiszedik belőle, hogy a pénzt Hajnalkára, egy nehéz sorsú fiatal lányra költötte. De ki az a Hajnalka, akiről eddig még sosem hallottak? Az öreg állítja, hogy szerelmes. A fiúk állítják, hogy az öreget átverik. Mindenki a saját igazához ragaszkodik. De az igazságot ki kellene deríteni. Kezdetét veszi életük leghosszabb éjszakája. És még Hajnalka is megjelenik a bejárati ajtóban.

Az örökség író-rendezője a József Attila-díjas és Balázs Béla-díjas Tasnádi István, aki nyolc év után készített ismét játékfilmet. Napjaink egyik legjobb forgatókönyvírójaként Tasnádi jegyezte az Aranyélet és a Terápia kultsorozatokat, valamint ő írta a Made in Hungária és a Nyugati nyaralás című sikerfilmeket. Az örökség, a MEMO és az Egy másik életben tévéfilmek után Tasnádi harmadik filmes rendezése és első mozifilmje. Az örökségben igazi sztárparádé látható: a főszereplő Mucsi Zoltán (Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten, Roncsfilm, Kontroll), Molnár Áron (Itt érzem magam otthon, Toxikoma, Aranyélet-sorozat), Lengyel Tamás (Szenvedélyes nők, BÚÉK, A mi kis falunk-sorozat) és Staub Viktória (A játszma, Aranyélet-sorozat) mellett játszik a filmben a Nemzet Színésze, Udvaros Dorottya (Futni mentem, A mi kis falunk-sorozat), Mátray László (Hunyadi-sorozat, Véletlenül írtam egy könyvet) és Orosz Ákos (Nyugati nyaralás, Valami Amerika-sorozat) is. Az örökség függetlenfilmként készült a Vertigo Média gyártásában, producerei Kárpáti György és Berta Balázs. A film producere továbbá Herner Dániel (Filmworks).

Rendezte: Tasnádi István
Írta: Tasnádi István
Szereplők: Mucsi Zoltán, Molnár Áron, Lengyel Tamás, Staub Viktória, Udvaros Dorottya, Mátray László, Orosz Ákos
Fényképezte: Csukás Sándor
Vágó: Csillag Mano
Zeneszerző: Monori András
Producer: Kárpáti György, Berta Balázs, Herner Dániel
Hossz: 91 perc
Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

Online jegyvásárlás itt!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére