Március 15. gyerekszemmel - Milyen korán érdemes egy gyermeknek március 15-ről beszélni

 

Te hogy meséled el óvodás gyermekednek a nemzeti ünnepeket?

 

Itt egy remek példa, hogy megértse gyermekünk, kik is azok az igazi katonák valójában. Ezeket az eseményeket a gyerekek nem élték meg, így igazából nem foglalkoztatja őket például a szabadság, vagy a haza kérdése, hisz természetes számukra, hogy mindez megvan. A pedagógusok azt mondják, hogy a témával kapcsolatban érdektelenséget, ürességet, tartalmatlanságot lehet felfedezni a közös beszélgetések során.
 

Sok szülő kérdezheti, hogy mi értelme van nemzeti ünnepeink megünneplésének az óvodában? Hiszen a gyerekek nem is értik, hogyan tudnák felfogni, miért ünnepeljük március 15-ét? Van értelme kicsi korban felébreszteni a nemzeti tudatot? Talán ezzel elkerüljük a későbbi érdektelenséget…

 

 

 

 

A kicsiknek (óvodáskorú gyerekeknek) nem háborús csatákról, véres ütközetekről, köztársaságról és forradalomról kell mesélnünk. Mondjuk el, hogy idegen katonák jöttek be országunkba, akik elvették a magyar emberek ennivalóját, szekereken elvitték a búzát, így nem tudták azt megőrölni a malomban és nem tudtak kenyeret sütni belőle, és elrabolták a teheneinket, így nem jutott tej a gyerekeknek. Az idegen katonák, amit tudtak mindent elvettek, és aki nem fogadott szót, azt börtönbe zárták vagy a puskájukkal lelőtték. (A mai világban félve mesélünk gyermekünknek puskás történeteket, ha egyáltalán mesélünk, pedig a történelmünkhöz hozzátartozik ez is.

 

 

És egyszer csak sok bátor magyar katona azt mondta: Ebből elég volt, nem tűrjük, hogy bántsa a magyarokat az ellenség! Zavarjuk ki az országból őket! Egy szakállas bácsi vezette a katonákat, akit úgy hívtak: Kossuth Lajos! El is énekelhetjük neki ezt a kis versikét:

 

 

Kossuth Lajos azt üzente:
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer ezt üzeni, 
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Esik eső karikára,
Kossuth Lajos kalapjára.
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
 

Tehát csupán annyit kell a gyerekeknek ebben a korban tudniuk, hogy a katonáknak régen csatákban kellett megvívniuk egymással azért, hogy mi, emberek most békében élhessünk egymás mellett. Mesélhetünk nekik a katonák díszes ruháiról, hogy milyen fegyverrel harcoltak, milyen is a szuronyos puska, az ágyú, a kard, mutassuk meg, hogyan kell menetelni és meneteljünk együtt. Ha több gyermekünk van, akkor álljunk mi magunk előre, mögöttünk pedig sorakozzanak fel a testvérek, apuka, nagymama. Adjunk gyermekünk kezébe egy műanyag tálat és dobverőnek fakanalat, biztos nagyon élvezni fogja… hadd doboljon ritmusra és kezdhetjük:

 

 

Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes igen jó,
Katonának az való.

 

Nem megyünk mi messzire,
Csak a világ végére,
Ott se leszünk sokáig,
Csak tizenkét óráig. 
 

Mesélhetünk arról, hogy a lányoknak is volt szerepe a háborúban, főztek a katonákra, megvarrták elszakadt ruháikat és bekötözték a katonák sebeit. Itt eljátszhatjuk a sebesült katonák gyógyítását és mondjuk el közben ezt a mondókát:
 

Gólya, gólya, gilice!
Mitől véres a lábad?
Török gyerek megvágta,
Magyar gyerek gyógyítja.
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

 

Beszélhetünk arról, hogy sokat áztak-fáztak ezek a katonák, és hogy nekik nem volt lakásuk, hanem sátrakban aludtak és sokszor szabad ég alatt. Székekből, pokrócokból csinálhatunk sátrat a katonáknak, majd tanuljuk meg ezt a versikét hozzá:
 

Esik az eső, hajlik a vessző

Esik az eső, hajlik a vessző,
Haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona, majd kisüt a napocska,
Megszárad a lovacska!

 

Ültessük a térdünkre a kicsiket és lovacskázzunk, velük közben mondjuk a mondókát:

 

Hóc-hóc, katona,
Ketten ülünk egy lóra,
Hárman meg a csikóra!

 

Mondjuk el, hogy volt egy fiatal fiú, Petőfi Sándor, aki írt a katonáknak egy olyan verset, amivel a harcra buzdította őket, hogy fegyverrel kergessék ki az országból az ellenséget. Mondjuk el gyermekünknek a kis verset és kérjük meg közben, hogy jobb kezét emelje fel két ujját hegyezve, bal kezét pedig tegye a szívére: „ide bal oldalra a mellünkre, ahol dobog a kis szívünk – és szívünkre tett kézzel megesküszünk, vagyis megígérjük, hogy rabok tovább nem leszünk, vagyis nem fogadunk szót tovább a gonosz ellenségnek, inkább harcolunk ellenük!”

Petőfi Sándor: Nemzeti dal (első versszak)
 

„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”

 

 

Készítsünk velük otthon magyar zászlót és menetelés közben azt is lengessük, szúrjunk nekik kokárdát, nézzük meg, milyen büszkén fogják viselni. Játsszunk bátran velük katonásat. Énekeljünk, verseljünk velük minél többet, és ha kérdeznek róla, akkor beszélgessünk velük arról, amit megértenek belőle. Meséljünk nekik, hogy milyen bátrak voltak ezek a fiúk, akik messzire elmentek a családjuktól és nagyon sokan soha sem mehetettek haza. Sok anya, feleség, kisgyermek várta haza hiába a katonákat. Mielőtt elmentek volna a harcba, együtt, családostól elmentek a templomba és az Istenkét kérték arra, hogy nyerjék meg a csatát és épségben haza is érjenek. Itt le is térdelhetünk és kérhetjük az Istent, hogy segítsen nekünk. A gyerekek ezt játéknak fogják fel, de fontos, hogy belenőjenek abba, hogy magyarok, hogy Magyarország a hazájuk, s a múltunkat tisztelni kell. Remek alap ez a későbbi történelmi tanulmányokhoz, melyek az iskolában elég korán, irodalmi történetekben és versekben már meg is jelennek.

 

 

 

 

Zeneszó zeng, menetelnek,

süt a napfény, fut a felleg;

fel a zászlót, fel az égre-

Magyarország örömére!

A szabadság dala szálljon,

aki ember, ide álljon:

jövel édes szabad ország-

gyönyörű légy, Magyarország!

 

 

 

Vígan dalol a madár,

virágzik már a határ.

Fenn az égen, jókedvében

száll a gólya pár.

Tavaszi szél ébredezz,

magyar zászló lengedezz!

Fiúk, lányok, daloljátok:

be szép ünnep ez!

  

  

Itt az óra, itt az óra!

Aki vitéz fel a lóra!

Rajta vagyok, rajta máris-

vitéz volt a nagyapám is.

 

 

 

Hívjad a, hívjad a falovacskát,

add neki, add neki a zabocskát!

Jóllakik attól,

hízik a zabtól

a lovacskám.

 

Weöres Sándor: Megy az úton…
 

Megy az úton a katona,

zúg a vihar, fúj a szél,

zúg-búg, fúj a szél,

a katona sose fél.

Mitől félne? Kezibe kard,

gonoszoknak odavág,

dírr-durr, odavág,

sose bántsák a hazát.

 

Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó
 

Paripám csodaszép pejkó

ide lép, oda lép, hejhó!

Hegyen át, vízen át vágtat,

nem adom, ha ígérsz százat.

 

Amikor paripám ballag,

odanéz valahány csillag.

Amikor paripám táncol,

odanéz a Nap is százszor.

 

Rajta, rajta jó katonák, 

zászlónk lengjen égre.

Verjük le az ellenséget,

fusson messze végre!

 

Weöres Sándor: Nincs szebb a virágnál…
 

Nincs szebb a virágnál,

szép szál katonánál,

libegő, lebegő

zászló lobogásnál.

 

Jön már, jön a század!

Nézd a katonákat! 

Fegyverük, vaskezük 

védik a hazánkat.

 

 

Menetel az ezred, döng a lépés,

jobb-bal, jobb-bal, hátraarc!

Bum-bum szólnak ólompuskák,

mennydörög az ágyú, áll a harc.

 

 

Hej, tulipán, tulipán

Eza hely az én hazám

Ide jöttem világra

Remélem nem hiába.

Azt mondta az én anyám

Eza hely az én hazám

Ide jöttem világra

Remélem nem hiába.

 

Így mennek a gyerekek, (Lassú imbolygás)
Így mennek a betyárok, (Jobbra-balra dülöngélés)
Így mennek a katonák, (Lassú ügetés)
Így mennek a huszárok, (Gyors vágta).

 

Írta: M. Mariann - Kecskemétimami