Jelenlegi hely

A pécsi BUW nyerte a regionális Visszafogadó Munkahely díjat

A JÓL-LÉT Alapítvány és a NÓRA-HÁLÓZAT-ban együttműködő civil szervezetek - közöttük a Pécsimami Közhasznú Egyesület által működtetett Pécsi Nóra Pont -  2014 végén közösen hirdették meg a „Munkám visszavár” című pályázatot, amelyre gyermekgondozási szabadságuk után korábbi munkahelyükre sikeresen visszatért szülők nevezhették munkaadójukat.

A jelölések alapján a JÓL-LÉT Alapítvány szakértői választották ki a 2014. évi Visszafogadó Munkahely Díjjal elismert munkáltatókat. A helyi NÓRA-pontokat működtető szervezetek minden olyan régióban, ahonnan jelölések érkeztek, regionális Visszafogadó Munkahely díjat adnak át.

A dél-dunántúli regionális Visszafogadó Munkahely Díjat a pécsi BUW Hungary Kft. nyerte el.

 

 

Az ünnepélyes díjátadót megelőzően a kisgyermekesek munkaerő-piaci helyzetét és Baranya megyei diszkriminációs eseteket bemutató szakmai előadásokon vehetnek részt az érdeklődők, 11 órától pedig megismerhetik a nyertes visszafogadó munkahelyi gyakorlatát és nyílt nap keretében közelebbi betekintést nyerhetnek a BUW Hungary Kft. életébe.

A pályakezdőktől kezdve a szülési szabadság után újra munkába álló anyákig mindenki megtalálja a helyét a díjazott vállalatnál.  A közvetlen, barátságos légkör, a rugalmas időbeosztás és a részmunkaidős foglalkoztatás mind egyetem, mind család mellett kiváló alternatívát nyújt a németül jól beszélő dolgozni vágyóknak, akik a nyílt napon a cég aktuális állásajánlatait is megismerhetik.

 A programot 2015. április 10-én rendezik meg Pécsett, a Rákóczi út 60. szám alatt, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Részletes program:

10:00

Kisgyermekesek a munkaerőpiacon, a NÓRA-HÁLÓZAT projekt keretében készült foglalkoztatási helyzetkép - JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány

 

10.30

Munkahelyi diszkriminációs esetek az Egyenlő Bánásmód Hatóság Baranya megyei gyakorlatában - Dr. Gajda Zoltán - Egyenlő Bánásmód Hatóság

 

10.50

A JÓL-LÉT Alapítvány és a NÓRA-HÁLÓZAT által meghirdetett „Munkám visszavár” című pályázat eredményhirdetése és a dél-dunántúli Visszafogadó Munkahely Díj átadása

 

11.00

Visszafogadó munkahelyi gyakorlat - a Munkám visszavár című pályázat regionális nyertesének bemutatkozása

 

11.20 - 12.00

BUW nyílt nap, aktuális állásajánlatok

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére