Jelenlegi hely

R2-D2 a Pécsimami Család Expón

2012-ben született meg az ötlet, hogy készítsek egy filmhű R2-D2-t, amikor is az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségével, melynek a tagja vagyok, a Papp László Sportarénában volt egy fellépésünk, ahol a Dohnányi Filmharmonikusok, John Williams nagyszerű szerzeményeit keltették életre, mi pedig a film egy részletét tártuk a közönség elé.

Azt a jelenetet adtuk elő a filmből, amikor Leia hercegnő betáplálja R2-D2-ba az üzenetet Obi Wan Kenobinak. Az előadásban egy karton R2-D2 szerepelt, ekkor gondoltam, hogy mennyire vagány lenne, egy működő R2-sel ez a jelenet.

 


Hosszas utánajárásokat követően, mikor minden hiteles adat a birtokomba került, elkezdtem megépíteni.Egy évig tatott - teljes állásom mellett,(Tettye Forrásház Zrt. műszerésze vagyok) míg elkészült az R2-DK névre keresztelt droid. Persze, folyamatosan fejlesztem, a legutóbbi újítás a holoprojektor volt, így már képes a falra vetíteni 2 dimenzióban.

 

 


Pár hónapja pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a LucasFilm Ltd. elfogadta a droidot, Európában egyedüliként.

A PécsiMami meghívását azért fogadtuk el örömmel, mert én is pécsi vagyok,az ország számos pontján felléptünk már és külön öröm, hogy ezt Pécsett is megtehetjük.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó napot…

Jó napot…

Talán a legalapabb köszönési forma egy ember életében a címben szereplő formula, hiszen a találkozásaink túlnyomórészt ebben a napszakban történnek meg. Köszönés…
Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Ugrás az oldal tetejére