Jelenlegi hely

A magyar kultúra napja - Együtt szaval a nemzet címmel új program indul

A magyar kultúra napján a Himnusszal indul útjára az Együtt Szaval a Nemzet program, amelynek keretében a világ magyar nyelvű általános és középiskoláinak tanulói együtt szavalhatnak az internet segítségével.

Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó hétfői közleménye szerint a közös szavalat Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett valósul meg. Az iskolák a Google+ Hangouts on Air - azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló - funkcióján keresztül kapcsolódhatnak be a programba.

Január 22-én 7 és 10 óra között a kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon várják a közös versmondáshoz csatlakozó iskolákat, osztályokat és iskolai közösségeket.

Az Együtt Szaval a Nemzet YouTube-csatornán a vezénylésnek helyet adó iskola - idén, első alkalommal a Budajenői Általános Iskola - jelenik majd meg, amelynek diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalják a Himnuszt. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is megtekinthetők lesznek akár Székelyudvarhelyről, akár Melbourne-ből, vagy Tokióból. A világban számos helyszínen zajló eseményről a közszolgálati média több csatornája is beszámol - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán keresztül visszanézhetővé válik. Április 11-ig - a magyar költészet napjáig - a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.

 "Célunk a kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont" - írta Szőcs Géza, hozzátéve, hogy a következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki.

Mint rámutatott, a programmal szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápolva és továbbadva kultúránk tárgyi és szellemi értékeit.

A programról további részleteket a www.egyuttszavalanemzet.hu oldalon találhatnak az érdeklődők, és ott lehet regisztrálni a szerdán 10 órakor kezdődő közös szavalásra.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére