Jelenlegi hely

Programok országszerte a magyar népmese napján

Hetvennél is több helyszínen ünneplik felolvasásokkal, előadásokkal, rajzversenyekkel és játékos foglalkozásokkal szeptember 30-án a magyar népmese napját.

Hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszínen szerveznek könyvtárak, iskolák és művelődési intézmények változatos programokat tizenegyedik alkalommal Benedek Elek születésnapján - olvasható a rendezvényeket összefogó nepmesenap.hu internetes oldalon.

Számos általános és középiskolában tartanak mesefelolvasást, több helyen hirdettek a népmesékhez kapcsolódó rajzpályázatot, kvízversenyeket vagy vitézi ügyességi próbákat, lesz ahol tematikus történeteket, állatos vagy székely meséket olvasnak fel.

Magyar népmese

Budapesten a CSILI Művelődési Központ könyvtárában például óvodai és iskolai csoportoknak szerveznek játékos népmese-foglalkozást, amelynek keretében a gyerekek a "meseösvényen" haladva ismerhetik meg A kiskakas gyémánt félkrajcárja című történet szereplőit, majd ehhez kapcsolódóan tréfás próbatételeken vehetnek részt. Ezen kívül a helyszínen kézműves foglalkozással, népmesetotóval, mesehallgatással és mesekönyv-kiállítással is készülnek a szervezők.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár angyalföldi, Mosoly utcai egységében Benedek Elek állatmeséiből rendeznek diavetítéssel egybekötött délelőttöt, a szigethalmi Hegedüs Géza Városi Könyvtárban pedig többek közt Mi van a ládikóban? címmel a Holdfű Színház előadását tekinthetik meg a látogatók Benedek Elek meséje alapján.

A KÖNYV(tár)TÁMASZ Egyesület és az Országos Idegennyelvű Könyvtár közös programjában a magyarországi horvátok meséit mutatja be előadásában Frankovics György etnográfus, Kovács Marianna magyar-horvát származású mesemondó pedig horvát nyelven mesél az érdeklődőknek.

Számos helyen rendeznek mesemaratont vagy a mesék világát feldolgozó kiállítást, néhány helyen viszont dramatizált előadást adnak gyerekek, óvónők, könyvtárosok.

A magyarországi programok mellett Kézdivásárhelyről, Nagyenyedről, Bihardiószegről, Nagybúnról, Csíkszeredáról, Szamosújvárról, Sepsiszentgyörgyről, Érmihályfalváról is csatlakoztak iskolák és könyvtárak a programhoz.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére