Jelenlegi hely

Emeljük kalapunk Európa Ifjúsági Fővárosa előtt

Lélegzetvisszafolytva vártuk az Open 2018 Európa Ifjúsági Fővárosa eredmény hirdetését kb 200 fiatallal karöltve Kecskeméten a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tükörtermében.

Kecskemét először pályázott az Európa Ifjúsági Fővárosa címre és rögtön az első 5 közé került, ezért a végső döntés előtt az eredményhirdetés alatt végig feszült hangulat uralkodott és a kihirdetése pillanatában is csak egy pillanatnyi csend jelezte a csalódottságot.  

2018 sajnos nem Kecskemét éve lesz, de nem csüggedünk, sőt emeljük kalapunkat Európa Ijfúsági Fővárosa, Cascais (Portugália) előtt!

A helyszínen rögtön Szemereyné Pataki Klaudia vette át a szót. Megköszönte az eddigi munkát és lelkesítő beszéde után mindenki egyszerre tette le a voksát amellett, hogy Kecskemét jövőre is pályázzon erre a címre. Itt az idő tehát készülődni, mert hamarosan újra együtt küzdhetünk Kecskemét, a kecskeméti fiatalok sikeréért! 

HAJRÁ KECSKEMÉT! 

- Kecskemétimamik

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére