Jelenlegi hely

Ahol az anyukákkal együtt kapnak fejlesztést a gyerekek

Csaknem hetvenmilliós többlettámogatás a Biztos Kezdet Gyerekházaknak.

Az idei, működésre fordítható 606 millió forint mellé további 68,4 millió forint támogatást kapnak fejlesztésre a Biztos Kezdet Gyerekházak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn egy monori gyerekházban.

Czibere Károly elmondta, hogy a kormány a közelmúltban döntött a gyerekházak egyszeri fejlesztési támogatásáról, amelyet részben speciális szakmai szolgáltatásokra, részben eszközfejlesztésre fordíthatnak a fenntartók.

A Biztos Kezdet Gyerekházak a kormány társadalom- és felzárkózáspolitikájának egyik központi elemét jelentik, mert elkötelezettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek minél korábban megkapják azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyek a fejlődésüket segítik - fogalmazott az államtitkár.

Kiemelte: ezeknek a javaknak és szolgáltatásoknak a biztosítása különösen jelentős 3 éves kor alatt. Hozzátette, a Biztos Kezdet Gyerekházak egyik fontos sajátossága a szülőkkel, a családdal való együttműködés, kapcsolattartás, "itt az anyukákkal együtt kapnak fejlesztést a gyerekek", ezek az intézmények ezért jelentenek valóban erős alapot, biztos kezdetet.

Emlékeztetett arra: a gyerekházak rendszerbe illesztése 2014-ben megtörtént, 2015-ben a működési keret megduplázódott, és 606 millió forintot jelent a jelenleg működő 112 gyermekház számára erre és a jövő évre is. Ezzel hosszú távon fenntarthatóvá, kiszámíthatóvá és tervezhetővé vált a működés - tette hozzá.

Anya gyermekével

Az elmúlt években ezek az intézmények több mint 12 ezer gyermeket értek el, és ennek az eredménynek az alapján döntött úgy a kormány, hogy a működési keret mellé egy fejlesztési pályázatot is kiír.

Czibere Károly rámutatott: fontos, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen terápiára, szakemberre, további speciális szolgáltatásra szorulnak, segítséget kapjanak, a pályázat eszközfejlesztési eleme pedig ahhoz járul hozzá, hogy a gyerekek fejlesztését szolgáló eszközök - vagy a gyerekházakban a szülőket segítő háztartási eszközök - évről évre gyarapodjanak. Ez a következő hetekben valósul meg - jegyezte meg.

A jövővel kapcsolatban az államtitkár szólt arról is, a kormányzat célja, hogy a jelenlegi 112 gyerekház mellett további 50 intézmény álljon fel és induljon el a következő években. Ehhez 2,5 milliárd forintot rendelnek hozzá fejlesztési forrásokból. Az előkészítő munkák befejeződtek, és várhatóan jövő év közepén jelenik meg a pályázat.

Czibere Károly hangsúlyozta: ezeknek a gyerekházaknak a rendszerbe állításával, hosszú távon fenntarthatóvá tételével és továbbfejlesztésével el tudják érni a felzárkózáspolitika egyik kiemelt célját, hogy több ezer, több tízezer hátrányos helyzetű család és gyermek kapjon ezeken az intézményeken keresztül valós és érdemi segítséget.

A Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottságnak a sajtótájékoztatóval egy időben zajló kihelyezett monori ülésével kapcsolatban az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, ennek az egyik legfontosabb feladata, hogy értékelje az elmúlt évek felzárkózási programját. Kiemelte: az ilyen értékelések alapján alakulnak át a felzárkózási programok, elvégzik a szükséges korrekciókat, és az új pályázatokat már ennek megfelelően írják ki.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére