Jelenlegi hely

A gyerekek állnak a vese világnapjának fókuszában

A gyermekek és a vesebetegség kapcsolata a központi téma idén a vese világnapján, március 10-én. A szakemberek a csütörtöki programokkal szeretnék felhívni a szülők, a fiatalok, a szakmai döntéshozók és a közvélemény figyelmét a gyermekkori vesebetegségekre, ráirányítani a figyelmet azokra a kockázati tényezőkre, amelyek később vesekárosodáshoz vezethetnek. 

A világnapot tizenegyedik alkalommal tartják meg, minden évben március második csütörtökén. Az idei jelmondat: "Cselekedj időben, hogy megelőzd".

A Nemzeti Vese Program MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: gyermekeknél viszonylag ritkák a veleszületett veseproblémák. A leggyakoribb eltérés az üregrendszeri tágulat, a húgyúti fertőzés, a vizelettartási probléma, ritkán fordul elő patkóvese, cisztás megbetegedés vagy vesekő. Fontosnak nevezték, hogy ezeket a betegségeket minél korábban diagnosztizálják és kezeljék. Hozzátették, sokkal gyakoribb probléma, hogy a rossz szokásokkal, a helytelen életvitellel már fiatalkortól kezdve károsodik a vese, ami komoly felnőttkori problémákhoz vezethet. A korai dohányzás, a fiatalkori magas vérnyomás, a cukorbetegség, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás mind komoly kockázati tényezője egy későbbi vesebetegség kialakulásának. A vesebetegség "csendes járvány", a szövődmények sokszor tíz-húsz évvel később, már visszafordíthatatlanul jelentkeznek, ezért fontos a megelőzés - közölték.

 

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre nyilvánította minden év márciusának második csütörtökét a vese világnapjának.

Ebből az alkalomból több magyarországi nagyvárosban tartanak programokat, szakmai előadások hangzanak el és különböző szűréseken vehetnek részt az érdeklődők. A részletes program megtalálható a Magyar Nephrológiai Társaság honlapján.

 

Forrás: MTI, Magyar Nephrologiai Társaság 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére