Jelenlegi hely

Elindult A sport legyen a tied! idei programsorozat

Idén már 13 sportági szövetség vesz részt az aktívan sportoló gyermekek számának növelését szolgáló, A sport legyen a tied! programsorozatban - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a csütörtöki budapesti nyitó eseményen.

Az államtitkár a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban kifejtette, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közös kezdeményezésének célja az is, hogy közelebb vigyék a gyermekeket a sporthoz, valamint szélesítsék az utánpótlásbázist.

"Szeretnénk elérni, hogy a programban részt vevő sportágakban az igazolt sportolók száma elérje az ötszázezer főt" - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a program három pillérre épül. Az első pillér keretében a húsz megyeközpont sportcsarnokában tartanak sportági bemutatókat, a másodikban a köznevelési intézményekbe viszik el a szervezők a különböző sportágakat, a harmadikban az iskolai sporteszközállomány fejlesztésével járulnak hozzá a fiatalok sportolásához. "A program keretében tíz sportághoz szükséges eszközöket vettek át a köznevelési intézmények" - fűzte hozzá Szabó Tünde.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi évben a 20 megyeszékhelyen összesen 15-20 ezer diákot mozgattak meg, míg a 230 iskola meglátogatásakor további 70 ezer gyermeket sikerült bevonniuk a programba. Az idei célok között kiemelte: szeretnék elősegíteni, hogy szorosabb kapcsolat és jobb kommunikáció alakuljon ki a kisebb vidéki iskolák és a helyi egyesületek között, s ennek hatására a tehetséges fiatalok kapcsolódjanak be a versenyszerű sportolásba.

A sport legyen a tied! országos rendezvénysorozat első vidéki állomása április 4-én Győrben lesz, és október végéig összesen 18 helyszínen folytatódik, majd Pécsen zárul. Az esemény keretében az EMMI és az MDSZ között létrejött stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt Szabó Tünde és Balogh Gábor. Ennek lényege, hogy a két szervezet segíti egymást az oktatás, a sportpolitika, az egészségügy, a gyermek- és ifjúságpolitika valamint a társadalmi felzárkózás területén a jogszabályok előkészítésében, módosításában és felülvizsgálatában.

"Ez a megállapodás is segíti, hogy a sport, a mozgás és ezzel együtt az egészséges életmód minden téren hozzátartozzon az ifjúság mindennapjaihoz" - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

 

 

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére