Jelenlegi hely

Online pályázatírás, projektmenedzsment és statisztika képzések a PTE-n!

Idén is indulnak online képzések, melyek tavaly is nagy népszerűségnek örvendtek. 2016 tavaszán a PTE-KPVK három magyar nyelvű képzést is indít, melyre bárki jelentkezhet, hiszen a tananyagok a világ bármely pontjáról elérhetőek.
A témák nagyon népszerűek: Projektmenedzsment, pályázatírás, Google, statisztika

2016-ban újra nyílt online kurzusokat indít a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar. Ezúttal három magyar nyelvű, természetesen a világ minden pontjáról egyetlen regisztrációval elérhető kurzus kezdődik április és május hónap során. A regisztráció, a kurzusokra való beiratkozás és maga a képzés is a http://eclub.pte.hu felületen, a kar saját Moodle keretrendszerében történik. Az érdeklődők minden költség és kötelezettség nélkül jelentkezhetnek, az adott kurzus feltételei szerint.


A tananyagok, illetve a feladatok heti ütemezésben jelennek meg, és heti 3-6 óra munkát igényelnek. A feladatok megfelelő színvonalú teljesítése esetén a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar igazolást ad a résztvevőknek a kurzus sikeres elvégzéséről. Az igazolás birtokában egyes kurzusok esetén (ezt külön jelöljük a kurzusok leírásánál) a résztvevő a kar képzésein kurzusát, illetve kurzusait teljes vagy részkurzusként elismertetheti.

Az induló kurzusok

Projektmenedzsment és pályázatírás

- 9 hetes kurzus
- indulás: 2016. április 14.
- a regisztráció kezdete: 2016. március 31.
- zárás: 2016. június 16.
- tutor: Fodorné Dr. Tóth Krisztina, Horváth Judit Bernadett (toth.krisztina@kpvk.pte.hu, horvath.judit@kpvk.pte.hu)

Google mesterfokon (Információs műveltség és a Google)

- 6 hetes kurzus
- indulás: 2016. április 20.
- a regisztráció kezdete: 2016. április 6.
- zárás: 2016. június 1.
- tutor: Dr. Egervári Dóra, Fodorné Dr. Tóth Krisztina (egervari.dora@kpvk.pte.hu, toth.krisztina@kpvk.pte.hu)

Lépten-nyomon statisztika

- 5 hetes kurzus
- indulás: 2016. május 3.
- a regisztráció kezdete: 2016. április 19.
- zárás: 2016. június 7.
- maximális létszám: 30 fő
- tutor: Bitáné Dr. Biró Boglárka (biro.boglarka@kpvk.pte.hu)

A kurzusokra jelentkezni egyszerű regisztrációval lehet a http://eclub.pte.hu oldalon (ahol az egyes kurzusok részletes leírása is megtalálható), majd a kiválasztott kurzusra való beiratkozással, a kurzus felvételével a rendszerben. A korábbi online kurzusokon részt vett érdeklődőknek nem szükséges újra regisztrálniuk, a korábbi felhasználónevük és jelszavuk továbbra is rendelkezésükre áll. Az új regisztrálók a regisztráció megerősítése után (ami egy, maximum két napot vesz igénybe) vehetik igénybe a kurzusfelületet.

Minden kurzusunk tutorált és ütemezett. A tutorálás azt jelenti, hogy a résztvevők munkáját szakértő támogató kolléga, tutor segíti; elsősorban a feladatok értékelésével és a szakmai kérdések megválaszolásával. Az ütemezettség pedig azt, hogy az egyes tanulási szakaszok adott sorrendben követik egymást, és hogy a feladatok teljesítése határidőhöz kötött. Az adott időszakon belül azonban mindenki kötetlenül, saját tempójában tanulhat.

Az online képzések megfelelő gondozása és fejlesztése érdekében ebben a képzési szakaszban a résztvevők adminisztrációs díj ellenében végezhetik el a kurzusokat. A díj mértéke kurzusonként 5000 Ft, amelyet az adott kurzus félidejéig szükséges befizetni. A PTE KPVK hallgatói továbbra is adminisztrációs díj nélkül teljesíthetik a kurzusokat.(Neptun-kódjukat tüntessék fel a profiljukban!)

A kurzusokkal kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak bizalommal Fodorné Dr. Tóth Krisztinához, a kurzusok szervezőjéhez (toth.krisztina@kpvk.pte.hu), illetve figyeljék honlapunkat, Facebook-oldalunkat és az oktatási felületet friss információkért.

Forrás és további információ: http://kpvk.pte.hu/content/ujra-online-kurzusok-kpvk-n

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére