Jelenlegi hely

Ezer élmény és kaland – közeleg a Múzeumok Éjszakája

Tárlatvezetések, előadások, gyermekprogramok, kreatív foglalkozások, gasztronómiai meglepetések, közönségtalálkozó, tűzugrás. Ahogy minden évben, idén is érdemes lesz a Janus Pannonius Múzeum programkínálatából választani. Június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján minden korosztály könnyen megtalálja a számára legérdekesebb helyszínt és elfoglaltságot.
 
Az idei programsor a Hősök, újítók, felfedezők tematikájára épül. A Káptalan utcában Zsolnay Vilmossal tehetünk egy képzeletbeli sétát a keramikusművész, nagyiparos virágoskertjében (Zsolnayt Tillai Gábor főmuzeológus jeleníti meg). Ha már az újítás került a középpontba, lesz kreatív foglalkozás a Zsolnay Múzeumban (csempefestés), akárcsak a Vasarelyben, ahol kreatív selfie-t készíthetünk op-art stílusban. Szintén a Vasarely Múzeumban 22.00 órától koncept-improvizációs koncert veszi kezdetét Pap Márk és Irsik Bence, valamint a PTE-MK elektronikus zenei szak hallgatóinak közreműködésével. A zenélésbe a hallgatóság is bekapcsolódhat. 
 
A Martyn Múzeumban 19.00 és 21.00 órától Marcus Aureliusról szóló interaktív előadás, beszélgetés, filmvetítés, valamint kézműves foglalkozás (műkő dombormű festés) várja az érdeklődőket. Ugyanott közönségtalálkozó keretében látjuk vendégül Ráday Mihály Kossuth-, Europa Nostra-díjas operatőr-szerkesztő- rendezőt, akivel a pécsi belváros múltjáról, a megmentett és pusztuló értékekről, televíziózásról, könyvekről, a jelenben zajló budapesti múzeumi és más építkezésekről, városfejlesztésről beszélgetünk.
 
A Reneszánsz Kőtárban a nemrég zárult „Nagyító alatt a pénz” - Érem- és kincsleletek Baranya megyében című időszaki tárlat tematikájához kapcsolódva kipróbálhatjuk a pénzverést (18.00), valamint előadásokat hallgathatunk meg a témában (17.30, 19.00). A Múzeum Galériában a június 17-én megnyílt A fehér arany – királyi, főnemesi lakomák herendi porcelán díszei című kiállításhoz kapcsolódóan herendi porcelánfestő bemutató, test- és körömdíszítés csábítja az érdeklődőket betérésre.
 
A Természettudományi Múzeumban kora délutántól egészen éjfélig az egész család számára kínál színvonalas elfoglaltságot. A múzeumudvaron 17.00-20.30-ig folyamatosan foglalkozásokon vehetnek részt: lesz „mini-kiállítás” és játszóház, játék, sőt a részvevők Kisbenedek Tibor muzeológus segítségével (az Ősmaradványok a Mecsekben és környékén című aktuális időszaki tárlat apropóján) ősmaradvány-leletek nyomába erednek a múzeum raktárában. 20.30-tól érdekes előadásokat hallgathatunk meg, a sort Gyenizse Péter zárja, aki az élővilág nagy kihalásairól és a kozmikus katasztrófákról ad izgalmas és illusztrációkban gazdag képet. A programsort 23.00 órától tűzzsonglőrök, majd 23.30-tól Szent-Iván éji tűzugrás zárja.
 
A Néprajzi Múzeumban szintén lesz interaktív gyermekműsor (17.00), könyvbemutató táncos műsorral (Balogh János–Gunszt Andrea: Hegyaljától Tótországig – 18.00), hagyományos és rendhagyó tárlatvezetések. A kézműves vásár (17.00-24.00) és játszóház (18.00-22.00) mellett kreatív foglalkozások is színesítik a programsort, sőt, aki szeretne, még gazdasszonynak is beöltözhet (20.00).
 
A Várostörténeti Múzeumban a 125 éves a Mecsek Egyesület című időszaki kiállításhoz kapcsolódva tartanak előadásokat a falujáró túrákról (19.15), valamint a mecseki források történetéről és építéséről (20.00). Idén is benevezhetünk a ParticiPécs nevű interaktív stratégiai élőtársasjátékba (19.00–20.00) a KultúrAktív Egyesület jóvoltából. 21.00 órától pedig a Tarnai Acoustic Project ad koncertet. 
 
A Vasváry-házban a kesztyűé lesz a főszerep – a nemrég megjelent Kesztyűkönyv ihletése miatt. Az érdeklődők megismerhetik a kötetben megjelent régi divatos kesztyűmodelleket, valamint a KARMA Pécsi Kesztyű 2016-2017-es kollekciójának legújabb darabjait. A rendhagyó divatbemutató mellett a szervezők többféle játékkal ösztönöznek a részvételre.
 
Ahogy minden esztendőben, idén is lesz fáklyás túra a Jakab-hegyre Gábor Olivér régész vezetésével. A részvevők 17.30-kor találkoznak az Égervölgyi tó északi oldalán, a szalonnasütő helynél. A szervezők kérik, hogy enni- és innivalót, zseblámpát vagy fáklyát mindenki hozzon magával.
 
Szintén hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakája programsorozat ideje alatt a látogatók utazhatnak a népszerű városnéző kisvonattal az egyik helyszínről a másikra. 2016-ban sem lesz másként: a hangulatos (700 forintért igénybe vehető) járat 18.00 és 23.00 óra között óránként indul a Káptalan utcából. 



Forrás: Janus Pannonius Múzeum

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére