Jelenlegi hely

A fák között csúszhatunk az új harkányfürdői csúszdaparkban

Egy közel 200 millió forintos beruházás keretében adják át hamarosan a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő vadonatúj csúszdaparkját. A zöldövezetben, a fürdő sportpályáinak közvetlen közelében kialakított létesítmény hét különböző csúszdaelemmel és dunai homokkal feltöltött környezettel várja a vendégeket várhatóan július 1-től.

Valaha egy kétcsúszdás indítótorony volt a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő legújabb látványosságának helyén, felújítását követően pedig ma már a Dél-Dunántúl legnagyobb csúszdaparkja áll a területén. A közel 200 millió forintos beruházásból megvalósított létesítményt tavaly szeptemberben kezdték el építeni, várhatóan július 1-től pedig megnyílik a nagyközönség előtt is. A gyógyfürdő parkjának közepén, a fák között találhatják meg a vendégek a hétféle csúszdát, amelyeket sportpályák vesznek körbe, így két csúszás között strandfocizni, -röpizni és -kézizni is lehet. Az eddigi átöltözőkabinok helyén finom dunai homokkal feltöltött környezetet alakítottak ki, ahol strandi környezetben lehet pihenni. A csúszdapark különlegességét az is adja, hogy a csúszdák forgatott vizét hőcserélővel tartják melegen, így kora tavasztól késő őszig folyamatosan kellemes körülményekben lehet siklani.

Összesen hét csúszdából épül fel a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő legújabb látványossága, amely minden korosztály számára többféle csúszási lehetőséget is kínál. A gyermekeseket családi csúszda várja, ahol 3 méteres magasságból akár négyen is lejöhetnek, de a bátrabbak a kamikazén csúszhatnak le majdnem 10 méterről. A vendégek igénybe vehetnek egy testcsúszdát, az ún. hagymacsúszdát (amelyben olyan nagy a sebesség, hogy a 9 méteres átmérőjű részen 3-4 alkalommal is körbeviszi a lendület a fürdőzőket), van ufó- és anakondacsúszda is, több esetben pedig gumimatracon sodródhatnak le a vendégek. Igazán látványos elem az a sötétített, zárt csőcsúszda, amelyen 30-40 centinként fénycsíkokon világít be a nap, miközben a fürdőzők a térérzéküket is elveszítik.

Jelenleg a csúszdapark engedélyeztetése folyik, de a felsőbb évfolyamos általános iskolások szülői engedéllyel már zártkörűen tesztelhetik a vadonatúj csúszdákat. A műszaki engedélyeztetés után, várhatóan július 1-jétől vehetik használatba a látogatók, az egész napos korlátlan csúszdahasználat pedig mindössze 1000 Ft lesz.



Forrás: FERLING Kft.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére