Szeptembertől bevezetik az általános iskolákban a délután 4-ig tartó tanítást, miszerint 16 óráig a gyerekeknek kötelező foglalkozásokon kell részt venniük az iskolákban. Többen kérdeztétek, ez konkrétan mit jelent, valóban bent kell maradnia a gyereknek akkor is, ha délután különórái vannak, vagy a szülő, nagyszülő otthon tartózkodik.
Az ittlakunk.hu megkérdezte a Köznevelésért Felelős Államtitkárságot a részletekről, íme, a válaszok:
– Kötelező-e minden gyereknek délután 4 óráig az iskolában tartózkodnia?
– A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) szeptember 1-jétől hatályos 27.§ (2) bekezdése szerint az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell biztosítani. A szintén szeptember 1-től hatályos 46.§ (1) bekezdés a) pont szerint a tanulóknak kötelessége a 16 óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Az egyéb foglalkozás lehet napközi vagy tanulószoba is. Ezek a szabályok minden évfolyamra vonatkoznak.
– Az iskola adhat-e felmentést a bent tartózkodás alól?
– Az Nkt. 55.§ (1) bekezdése szerint a szülő kérésére az igazgató adhat felmentést.
– Milyen indokkal kérhet a szülő felmentést?
– A törvény nem részletezi, hogy milyen indokkal kérhető, illetve milyen indokkal adható felmentés, az indok tehát bármi lehet, sőt tulajdonképpen nem is kötelező a kérést megindokolni. Természetesen célszerű. A legáltalánosabb eset, ha a valamelyik szülő, vagy nagyszülő otthon van és foglalkozik a gyerekkel. De a szülő kérhet felmentést akkor is, ha a gyereknek rendszeres délutáni elfoglaltsága van, például sportol. Arra vonatkozóan sincs szabály, hogy a felmentés egyes napokra vagy egész hétre vonatkozik-e, tehát bármilyen megoldás lehetséges.
– A nem iskolaotthonos rendszerű iskolákban délután csak szakköri jellegű foglalkozások lesznek, vagy a kötelező órák is délutánra tolódhatnak?
– Tanítási órák csak az egész napos iskolákban vannak délután, más iskolatípusban csak kivételes esetben fordulhat elő, bár jogszabály ezt nem tiltja, tehát elvileg szervezhető délután is kötelező óra. A délutáni foglalkozások sokszínű program szervezését teszik lehetővé az iskolának, a szakköröktől kezdve a korrepetálásig, de az egyéb foglalkozások közé tartozik a napközi és a tanulószoba is.
– Hová fordulhat a szülő, ha az iskola nem ad engedélyt a gyereknek?
– Az iskola döntéseivel kapcsolatban az Nkt. 37.§ (2) bekezdése szerint indítható eljárás. A szülő ebben az esetben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, egészen pontosan a tankerületi igazgatóhoz fordulhat.
– Mi történik azzal a gyerekkel, akit a szülő engedély hiányában is hazavisz az iskolából?
– Mivel az általános iskolában a délutáni foglalkozáson kötelező a részvétel, ezért az engedély nélküli távollét éppúgy igazolatlan mulasztásnak számít, mintha a diák a tanítási óráról hiányozna.
– Kötelező lesz az egész napos étkezés fizetése, ha bent kell tartózkodnia a gyereknek az iskolában?
– Ha a gyerek egész nap az iskolában tartózkodik, akkor az étkezéséről is gondoskodni kell. A rászoruló gyerekek szülei az étkezési díjak kifizetéséhez az önkormányzatoktól kaphatnak támogatást.
Forrás: 1.kerulet.ittlakunk.hu