Jelenlegi hely

II. Kismotoros Találkozó a NEVKÓ Agórán augusztus 13-án délután 4-től

Pattanj kismotorra és vár az Agóra! – felkiáltással hívja az Apáczai ÁMK Művelődési Háza és a Pillér Egyesület természetesen nemcsak kertvárosi, főleg az örökmozgó, jövő-menő kisgyermekes családokat egy augusztusi szabadtéri rendezvényre.

Második alkalommal rendezi meg a Nevkó Művháza a programot: a Nevkó biztonságos, zárt belső terében ad helyet a civil szerevezetek közreműködésével megvalósuló tematikus délutánnak, ami a két kerék körül forog.

Augusztus 13-án lesz gokart, elektromos rollert lehet kipróbálni (Ecelectric Scooter Pécs) és akár egyórás belvárosi rollerezést nyerni! Körhinta és kisvonat is kitelepül az agórára, de a belvárosi Apolló Játszóház is működtet majd légvárat, Lakatos Norbert vaklufis készít a gyerekeknek csodás, színes lufikat, elkíséri vakvezető kutyusa is.

A művház teljesen díjmentesen biztosítja a programot a nyáron is aktív családok számára – a Pillér Egyesületnek ill. Pécs Város Önkormányzatának képviselői támogatásának köszönhetően. A rendezvény megálmodója és fővédnöke Kertváros képviselője, Csizi Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő.

A közreműködő civil szervezetek különféle tevékenységekkel, programelemekkel gazdagítják a kismotorosok délutánját (idén 16.00-20.00 között rendezik meg).

Jelen lesznek pl. a Baranya Megyei Katasztrófavédelem tűzoltó munkatársai, és persze egy tűzoltókocsi is, amit testközelből lehet majd megcsodálni. Ugyancsak a megyei körből „adnak szolgálatot” rendőrök, akik a Baranya Megyei Baleset Megelőzési Bizottság munkatársai egyben: különféle, közlekedéssel, KRESZ-szel kapcsolatos foglalkoztatót hoznak, és persze rendőrautóval érkeznek.

Kertvárosi civil szervezetek is közreműködnek a kismotoros találkozón. A kertvárosi közösségi terekért sokat tevékenykedő Mosolymanó Egyesület "A Mi Játszóterünk Mozgalom" révén, több mint 30 játszótéren végzett az elmúlt években közösségi játszótér szépítést, a helyi önkéntesek bevonásával. Szombaton éppen a helyi játszóterekkel kapcsolatosan fogják kérezni a helyiek véleményét, de például hoznak hennafestést is és a kisebbekkel, babákkal is érkezőkkel is foglalkoznak.

A Melinda utcából a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület is eljön hozzánk, akik külön játéksarokkal jelentkeznek: például pinataval és arcfestést is hoznak. A megújult Melinda park "működtetőjeként", saját szervezésű nyári napközi gazdája, kedvezményes árú kertvárosi születésnapi rendezvényhelyszín biztosítója.

Ugyancsak a családokért, ill. az anyukákért, nagymamákért, gyermeket nevelőkért tevékenykedő Pécsimami is képviseli magát a rendezvényen: trambulinnal és speckó vízibombával!

A főszervezők Apáczai ÁMK Művelődési Háza, és a Pillér Egyesület. Számos játék és szolgáltatás mellett a házigazdák Manó Mozgó sarokkal várják a kicsiket és nagyokat.

Lesz aszfaltrajzverseny és kismotoros szépségverseny, sőt a kismotorosok jogosítványt is szerezhetnek. A kicsik és felnőttek számára izgalmas lehet,hogy a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület képviselői bemutatnak néhány különleges nagymotort, amelyet mustrálgatni lehet, még azokkal fotózkodni is.

Tartós rossz idő, eső, szélvihar esetén  a programok egy része az aulában kerül megrendezésre. Díjmentes programjainkkal a kertvárosi családokat, pécsi családokat kívánjuk  támogatni.

További részletek: www.educentrum.hu/muvhaz, Fb: www.facebook.com/ankmuvhaz).

Részletes program:

2016. aug. 13. 16.00-20.00
Apáczai ÁMK Művelődési Ház – agora
(esőhelyszín: Nevkó aula)

16.00-17.00 között
kismotor-szépségverseny, aszfalt-rajzolás, biciklis és görkori ügyességi pálya

17.00-kor össznépi kismotoros gurulás a „Nevko-Ringen”

16.00-19.30 között
Szerezd meg kismotoros jogosítványod foglalkozásunkon és partnereink standjánál!
• Manó mozgó játékkuckó – Apáczai ÁMK Művelődési Ház
• baba-mama sarok, kézműves foglalkozás, játszótér-felmérés – Mosolymanó Egyesület
• trambulin, vízibomba-célbadobó – Pécsimami Közhasznú Egyesület
• arcfestés, pinata, buborékfújó – Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület
• közlekedési totó és játékok – Kulturált Közlekedéssel a Gyermekekért Alapítvány
• balesetmegelőzési gyermekprogramok, rendőrautó kitelepüléssel – Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, BMBB Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság
• elektromos roller nagyobbaknak - szülőknek is! – Electric Scooter

16.00-18.00 Pattanj nagymotorra (és fotózkodj)! - Dél Dunántúli Motoros Egyesület

17.00-19.00 lufihajtogatás - Lakatos Norbert vaklufis

egész délután: gokart és légvár, kisvonat és körhinta

19.30 záró habparti

Partnereink:

Apolló Játékpark
Dél Dunántúli Motoros Egyesület
Electric Scooter Pécs
Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Baranya Megyei Balesetvédelmi Bizottság
Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület
Kulturált Közlekedéssel a Gyermekekért Alapítvány
Mosolymanó Egyesület
Pécsimami Közhasznú Egyesület
Pécs Város Baleset-megelőzési Bizottság
Pécsi Rendőrség
Tettye Forrásház Zrt.

Támogató:
PMJV Önkormányzata.

Fővédnök: Csizi Péter országyűlési képviselő

A program díjmentes. Kismotorosoknak és nagyobb testvéreknek, egyszóval a "közlekedő családoknak" ajánljuk! :)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére