Jelenlegi hely

Török (és zúzok) család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz mind a két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor egy egy nyűgös, mérges, síros nap után rájövök hogy miként segítsek neki, és ő ezért órási mosolyokkal és nagy örömködéssel jutalmaz meg engem.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Nagyon sok mindent tanulunk egymástól. Számomra az a legnehezebb hogy nap mint nap felülvizsgáljam azokat az elveket amiket annak idején megfogalmazódtak bennem, közben következetesen betartani a valóban fontos szabályokat. pl: Nem nem állsz fel az etetőszékben! Ne pakold ki a fiókot az apáé! Jaj ne harapj! És csak az elején tartunk.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Édesanyámmal már jó barátnők vagyunk, de nagyon sok munkánkba került ez nekünk. Élénken él bennem hogy kiskamasz koromban nem nagyon akartam elmondtam neki a fontos gondolataim mert úgy gondoltam nem érdekli vagy nem érti meg, tinédzser koromban pedig már nem akartam elmondani neki semmit. Nekem is kislányom lett szeretném elérni hogy bízzon magában, bízzon bennem és bízzon a kapcsolatunkban.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére