Jelenlegi hely

Pécsi Szabad Iskola – WORKSHOPja

A Pécsi Szabad Iskola debütáló WORKSHOP-jára invitál minden álmodót, aki hisz az iskola szabadságában!

Olyan iskolát szeretnénk, ahol gyermekeink jól érzik magukat, a lehető legkevesebbet ülnek az iskolapadban, sokat kirándulnak, és elsősorban abból tanulnak, amit megtapasztalnak. Ugyanakkor fontosnak tartjuk azt is, hogy meg tudjuk tartani az arany középutat a múlt, jelen és jövő között. Összhangban élni a természettel, és a hagyományaink ismerete mellett természetes legyen az idegen nyelv oktatása, az informatika és a modern technika jelenléte a mindennapokban. Hitünk szerint a gyermekeket nem kell felkészíteni az életre, hiszen a gyerek él.
 
Szerintünk, nem egy tudás- halmazt kell átadnunk gyermekeinknek, nem rengeteg adatot, fogalmat kell megtanítanunk nekik, hanem másfajta gondolkodásmódra, csapatmunkára, kreativitásra kell nyitottá tettünk őket, amelynek segítségével a gyorsan változó világunkban megjelenő, váratlan kihívásokra is képesek lesznek megoldást találni.
 
Alapvetően azt gondoljuk, hogy az alternatív iskolákat életre hívó változások a világban és a szülők igényeiben is, megkívánnak egyfajta társadalmi együttműködést, diskurzust a nevelésről, a pedagógiáról, a gyermekeinkről. Ezért októbertől szeretnénk egy fórumot életre hívni, elindítjuk a Pécsi Szabad Iskola WORKSHOP-jait. Rendszeres előadásokkal, találkozókkal, kerekasztal beszélgetésekkel. Szeretnénk olyan vendégeket elhívni, akik gondolatai, munkájuk azonos irányba mutat, mint amerre mi tartunk és ez remek helyszín a szülők számára is, hogy feltegyék kérdéseiket, megfogalmazzák kételyeiket, megvitassuk azokat.
 
Első vendégeink Budapestről érkeznek és egy nagy visszhangot kapott kezdeményezés, a Budapest School megálmodói és elindítói: Halácsy Péter és Kovács Dani lesznek.
 
Október 5-én ők ketten fognak egy izgalmas workshopot tartani, ahol mindenki elmondhatja, mit gondol az oktatásról, és megvitathatjuk, hogy valójában mennyi izgalmas dolog férhet bele az iskola mindennapjaiba. Legyél akár szülő vagy nagyszülő, tanító, tanár, vagy diák - ha vannak újító gondolataid, előre-vivő ötleteid vagy csak szimplán tennél valamit a jövő iskolájáért, akkor közénk tartozol!
 
Helyszín: Civil Közösségek Háza, Pécs, Szent István tér 17.
Időpont: 2016. október 5. 17 óra
 
A program INGYENES és előzetes regisztrációt sem igényel, csak kérjük, hogy időben érkezz, csupa jó gondolattal a fejedben!
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére