Jelenlegi hely

Vasárnap lesz az európai újraélesztési nap

Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.

Az alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint évente mintegy 25 ezer ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául Magyarországon, pedig az esetek 90 százalékában meg lehetne menteni a beteget, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni. Akik tisztában vannak a helyes módszerrel, azok sem szívesen alkalmaznak szájból szájba lélegeztetést, illetve félnek, hogy bordát törnek. Pedig szájból orrba is lehet lélegeztetni, és "a bordatörés semmi" az élet megmentéséhez képest - fogalmaztak.
   

A szervezet többmilliós nézettséget elért, laikus újraélesztést népszerűsítő kisfilmjeinek is az a lényegük, hogy a mellkas másodpercenként körülbelül kétszeri, erős, 5-6 centiméter mélyre történő ütemes benyomásával - szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is - életben lehet tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők.


Idén az alapítvány sok hírességet, szerkesztőséget kért fel arra, hogy ezen a héten ossza meg a saját oldalán a szervezet Facebook-posztját, amelyben az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet és bemutatják annak lépéseit. Október 16-án az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta tartják meg az európai újraélesztési napot.

Az országos program célja, hogy minél többen megtanulják az életmentés legegyszerűbb mozdulatait, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vészhelyzet felismerése, a gyors segélyhívás és az azonnali elsősegély életeket menthet.

Látogass el a mentőkhöz, Te is lehetsz életmentő!

Október 16-án (vasárnap), az Újraélesztés Világnapján, az Országos Mentőszolgálat megyeszékhelyi mentőállomásai megnyitják kapuikat a lakosság előtt. Az érdeklődő felnőttek és gyerekek 9 óra és 17 óra között rövid és gyakorlatias újraélesztés-oktatásban vehetnek részt.

 

Helyszínek:

Győr (9022, Trtsay Vilmos utca 11.)

Szombathely (9700, Sugár utca 1.)

Zalaegerszeg (8901, Ady Endre út 69.)

Veszprém (8220, Almádi út 36.)

Kaposvár (7401, Arany János köz 1.)

Szekszárd (7102, Mikes K. út 28.)

Pécs (7621, Tüzér utca 11.)

Székesfehérvár (8002, Seregélyes út 5.)

Tatabánya (8201, Erdész utca 37.)

Kecskemét (6000, Csabay Géza körút 19.)

Szeged (6722, Kossuth Lajos sgt. 15-17.)

Békéscsaba (5600, Berzsenyi utca 9.)

Szolnok (5000, Széchenyi körút 6.)

Debrecen (4025, Külső Vásár tér 14.)

Nyíregyháza (4400, Szent István u. 70.)

Miskolc (3501, Petőfi u. 18.)

Eger (3300, Szala part 79.)

Salgótarján (3100, Bem u. 5.)

Budapest (1055, Markó utca 22.)

 

forrás: MTI, Országos Mentőszolgálat

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére