Jelenlegi hely

Szuperdada

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Büszkének lenni az eredményeikre.

Az elért eredményei, helytállása munkában, tanulásban. Pozitív életszemlélete. Kéri és elfogadja a segítséget, támogatást, amikor már komolyabb nehézségekkel kell megbirkóznia.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Hogy ne én döntsek, irányítsak, hogy elfogadjam a döntését ítélkezés nélkül.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mivel nincs korhatárhoz kötve a jelentkezés, mint nagyszülő jelentkezem a tréningre. Az a váratlan élethelyzet állt elő számomra, hogy lányom párválasztásával azonnal 3 unokás nagyszülővé válok. Azonnal 3 kamaszgyerekkel ajándékoz meg a sors, a saját koruknak megfelelő kihívásokkal: dac, hiszti, testvérféltékenység, tanulási problémák. 8, 10, 12 évesek. Szeretnék az új családfelállásban segíteni mindannyiuknak, és a 3 fogadott unokám számára igazi nagyszülővé válni. Tervezem, mint pszichológiai asszisztens, hogy vállalkozóként egy programot kezdek, a "Szuperdada házhoz jön" mintájára. A témáról szóló könyv, könyvek elolvasásán túl a tréning során gyakorlati megtapasztalásra is szert tehetek. Számomra fontos mások meghallgatása, más családok működésének megismerése is. Nagyon várom visszajelzéseteket!

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére