Jelenlegi hely

"Együtt egymásért"

Beküldő lakhelye: Somogy megye

Pályázat tartalma: Szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnehezebb feladat, amit az élettől kaptam, gyermekeim nevelése. A legfontosabb pedig az, hogy boldog, kiegyensúlyozott, az élet minden területén sikeres felnőttek legyenek. Ez pedig csak feltétlen szeretettel, odaadással, empátiával, értő figyelemmel, sok vidámsággal, örömökkel és csodákkal teli mindennapokban lehetséges. És ha ezekre (és persze még sok minden másra) nap mint nap odafigyelünk és elegendő energiát fektetünk a mindennapjaikba, akkor láthatjuk örömüket, boldogságukat, ami a legfontosabb a világon. Az önfeledt nevetésük a legszebb "zene", amit valaha hallottam.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A nevelésben az a legnehezebb, hogy egy esélyem van a gyermekeimnél. Óriási felelősséggel jár. Nem magamnak nevelem Őket, hanem saját maguk számára kell jó emberré válniuk, hogy aztán majd Ők is jó emberré tegyék a saját gyermekeit. 
A legnehezebb eddig talán a kiskamaszkori "agymanók" felbukkanásának tolerálása és kezelése. De nagyon igyekszem!

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olyan együttműködést elősegítő technikákat szeretnék elsajátítani, amelyekkel könnyebbé válik a konfliktusok megoldása, a problémák leküzdése.
Olyan módszereket szeretnék megismerni, amelyekkel kíméletesen és hatékonyan nevelhetem a gyermekeimet.
A közös problémamegoldás lépéseit szeretném megtanulni, amellyel a gyerekem is aktív szereplőjévé válik a megoldás keresésének

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Árpád-házi királyaink

Árpád-házi királyaink

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. október 31.Korcsoport: 5-12. évfolyamos diákok számára
Ez állati jó! - Európa madarai

Ez állati jó! - Európa madarai

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. december 31.Korcsoport: 3-8. osztályos általános iskolás tanulók számára
Magyarnak születtem, szeretem e földet

Magyarnak születtem, szeretem e földet

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2025. január 31.Korcsoport: 4.-8. és 9.-12. évfolyamos diákok számára
Süsü mesés világa

Süsü mesés világa

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. szeptember 30.Korcsoport: 4-10 éves korosztály számára
Ugrás az oldal tetejére