Jelenlegi hely

Vegyszermentes konyha - Sütőtök krémleves

A sütőtök az egyik első szilárd étel, amit a babának adunk kóstolásra. A téli hónapokban nagyon fontos vitaminforrás, és viszonylag könnyen be lehet szerezni.

A tökfélék általában igen ellenállóak, keveset, vagy egyáltalán nem kell őket permetezni, így reménykedhetünk abban, hogy a normál bolti termék sincs tele vegyszerekkel. Persze, ha nem bízunk benne (amit megértek), vásároljunk bio, vagy vegyszermentes sütőtököt. Aki már látott sütőtököt, az tudja, hogy nem egy aprócska zöldségféle, nem olyan, mint megfőzni egy szem krumplit a babának, mindig marad belőle felesleg, amit - ha a család nem szereti a sült tököt - idővel kidobunk, vagy még jó alternatívaként kis adagokban lefagyaszthatjuk a gyerkőcnek. Ha ezzel nem szeretnénk bíbelődni, akkor itt van egy tuti recept, amit apa is imádni fog.

Hozzávalók


 - 50 dkg sült sütőtök 
- 1 nagy fej hagyma (inkább lila, mert finomabb, édes ízt kölcsönöz a levesnek)
- 1 nagy burgonya
- 1 evőkanál méz
- 50 g vaj
- 2 teáskanál házi „VEGETA” (só nélküli szárított zöldségkeverék)
- 2 teáskanál só
- őrölt bors, szerecsendió ízlés szerint
- 1 dl főzőtejszín

 

Elkészítés

Egy közepes tököt vágjunk kisebb darabokra, magozzuk ki, és sütőben süssük meg. Eközben vágjuk apró darabokra a hagymát - nem kell nagyon apróra, a végén úgyis pépesítjük majd az egészet -vajon pirítsuk meg, majd adjunk hozzá egy evőkanál mézet, és így karamellizáljuk. Amint kész, és szép aranybarna, öntsük fel 1,3 liter vízzel, tegyük bele az apróra vágott burgonyát, sót, borsot, szerecsendiót, vegetát. Fedjük le, és addig főzzük, míg a burgonya meg nem puhul. Amikor kész, tegyük hozzá a sült tököt (természetesen héj nélkül), és botmixerrel pépesítsük. Ha ezzel is megvagyunk, mehet bele 1 dl tejszín (de ez el is hagyható), keverjük meg, forraljuk fel, és már kész is vagyunk. Arra érdemes figyelni, hogy mint minden krémleves, a sütőtök is nagyon lassan hűl ki, vigyázzunk, nehogy a gyerekek leforrázzák vele magukat. Hogy ne csak levet együnk, én még pirított kenyérkockával szoktam kicsit dúsítani (a képen házi aszalt paradicsomos kenyér látható). Itt is érdemes arra figyelni, hogy a kenyérhéj pirítás közben nagyon meg tud keményedni, a picik nehezen rágják el. Vagy hámozzuk meg a kenyeret, vagy csak héj nélküli kockákat adjunk nekik, nehogy félrenyeljenek. De adhatunk hozzá tökmagolajat, pirított tökmagot, vagy reszelt sajtot is.

Jó étvágyat! 

U.I. A tök sütése is egy külön cikk lehetne, akit érdekel, keressen bátran, vagy írjon itt kommentben.

Szerző: Vereckei Anna - Vegyszermentes zöldségek Pázmánd

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére