A tizenegyedik alkalommal megvalósuló Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat az ország számos művelődési házának részvételével zajlik majd, farsang utolsó hétvégéjén.
A www.kulturhazak.hu oldalon, az esemény hivatalos weboldalán folyamatosan regisztrálják 2017-es programjaikat a művelődési házak. A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke pedig Novák Péter, zenész, színész, rendező.
Az eseményen az idei év védnöke, Novák Péter, zenész, színész, rendező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy művelődési házakban nőtt föl, és minden, amivel máig is foglalkozik - a néptánctól kezdve, a színházon át, egészen a rockzenéig – ennek, és az ott tevékenykedő lelkes népművelőknek köszönhető. Egy titkos vágyát megosztva a közönséggel elárulta, hogy egész életében egy művelődési háznak az igazgatója szeretett volna lenni, ami a lehetőségek hiányában sajnos nem valósult meg, ezért alapították meg kilenc éve a Kultúrpart Csoportot, ami mintegy virtuális művelődési házként üzemel. Ezen minőségében is kedves kötelességének érezte, hogy eleget tegyen a felkérésnek, és személyén keresztül tolmácsolja megannyi kulturális intézmény közös vágyát: közönséget minden épületbe!
Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke kiemelte, hogy az idén azért is választották mottóul a "Mindennapi hagyományaink" szlogent, hogy ráirányítsák a figyelmet a művelődési intézmények mindennapi életünkben, hagyományaink továbbéltetésében, újragondolásában, új hagyományok kialakításában betöltött meghatározó szerepére. Az idei programokból ízelítőt adva, elmondta: az idei kínálatban a hagyományos farsangi mulatságok, disznótoros és fánksütő programok mellett egyéb különleges programok is várják az érdeklődőket. Kiskunhalason családi jelmezes futóverseny, míg Debrecenben festmény, csipke és fotókiállítások, gyermek sakkverseny és legó-robot programozás várja a látogatókat.
Klein Marianna, a sajtótájékoztatónak helyet adó Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatója hozzászólásában kiemelte: a művelődési ház korábbi években is aktív részese volt a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatnak, ebben az évben is változatos kínálattal készülnek. Mesemondó estet szerveznek felnőttek számára, lesz táncház, filmvetítés, de nosztalgia táncpartin is részt vehetnek a látogatók, mindennapi hagyományaink jegyében. Hangsúlyozta, hogy a közművelődési intézményeknek a kultúraközvetítés mellett közösségfejlesztő szerepük is jelentős. Fontosnak tartja az intézmények értékteremtő és értékközvetítő szerepét, hagyományaink őrzését, továbbadását. Rákosmentén ez példaértékűen valósul meg.
A fővárosban az újpesti Ady Endre Művelődési Ház különleges drámapedagógia foglalkozásán drámajáték segítségével tanulhatunk konfliktuskezelést és kommunikációt. A Pestszentimrei Közösségi Házban terepasztalos stratégiai játék bemutatót tartanak, majd a kíváncsibbak ki is próbálhatják ezt a kombinatív készséget, gyors helyzetelemzést és döntéshozást fejlesztő hobbit.
A rendezvénysorozat keretében a szervezők 3 pályázatot is meghirdettek. Az Így újítunk mi innovációs pályázat a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, folyamatainak és jó gyakorlatainak bemutatására ad lehetőséget. A Plakátok viadala közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várják a szervezők. A Zoom a helyre! fotópályázat pedig az intézmények mellett a nagyközönségnek is szól, és a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal pályázhatnak az érdeklődők. A pályázati kiírások az esemény hivatalos honlapján, a www.kulturhazak.hu oldalon olvashatók. Emellett a rendezvény facebook-oldalán (facebook.com/kulturhazak) szelfi-versenyt hirdettek a szervezők, amely már most nagy népszerűségnek örvend. A látogatóknak a kedvenc művelődési házuk előtt készült szelfijüket kell feltölteniük az oldalra.
A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. Az esemény fő médiapartnere az M5 televízió csatorna.
Forrás: kulturhazak.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges