Jelenlegi hely

Oscar-gála: a Mindenki című film nyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

Láttad már?

2017. március 5-ig a zseniális rövidfilm megtekinthető a MÉDIAKLIKK oldalán:



 

A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. “Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.

“Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá” – mondta Csillag Mano vágó a Duna televízió élő közvetítésében. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. “Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra” – fűzte hozzá.

“Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is” – mondta.

A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. “Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni” – mondta korábban az MTI-nek a rendező.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére