Jelenlegi hely

Rengeteg ruha gyűlt össze a PVH jóvoltából - Újabb sikeres jótékonysági akció zárult le

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a társadalmi felelősségvállalás terén is mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Sikerrel zárult ugyanis második adománygyűjtési akciója, amely keretén belül közel 300 ember jutott új ruhákhoz. A körülbelül három hét időtartam alatt rengeteg zsáknyi ruha gyűlt össze, a megvalósításban pedig ismét helyi civil szervezetek segítették a PVH-t.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. fontosnak tartja, hogy a gazdasági tevékenység mellett a társadalmi felelősségvállalás terén is helyt álljon. Ezért augusztusban tanszergyűjtést, szeptemberben pedig ruhagyűjtést szervezett a Zrt., hogy segítse a rászoruló családokat. A második akció is sikerrel zárult, hiszen a három hetes adományozási időszak alatt annyi ruha jött össze, amellyel közel 300 embernek tudtak segíteni. Az akcióhoz csatlakozott a Mosolymanó Egyesület, az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ és a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium is.

A kampány szeptember 11-30. között zajlott, amelynek ideje alatt a jó állapotban lévő használt vagy új ruhákat, cipőket, ágyneműket a városban több helyen is le lehetett adni. Érkeztek többek között baba-, gyermek- és felnőttruhák, alkalmi öltözékek, cipők, kabátok, melegebb, őszi/téli holmik, új alsóneműk, ágyneműk. Az összegyűlt holmikat a családok október 10-én délután 4 órakor kapták meg az Expo Centerben, az átadó különlegessége az volt, hogy maguk válogathatták össze a ruhákat, így mindenki megtalálhatta azt, amire a leginkább szüksége van.


forrás: Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére