Jelenlegi hely

Mi lesz veled, "otthonszülő"? - Demonstráció a Széchelyi téren

Gyermekeink nagy többsége kórházban látja meg a napvilágot. Az otthonszülésről mindenkinek van saját véleménye: én magam - két császármetszés után - irigykedve gondolok azokra, akiknek megadatik a "háborítatlan" szülés élménye, miközben tudom, hogy első gyermekem aligha lenne ma egészséges, ha nincs gyors orvosi segítség.

Ha anyukaként úgy érzed, hogy az otthonszülés jelenlegi helyzetén változtatni kell, olvasd végig egy érintett levelelét és ha jelenléteddel is szeretnéd kifejezni pártoló véleményedet: legyél ott az október 15-ei demonstráción!

Így szól a levél:

Kedves Mindannyian!
  
Bizonyára értesültetek róla a médiából vagy más módon, hogy az otthonszülés ügye nagy bajba került. Geréb Ágnest letartóztatták, vizsgálati fogságban van, körülötte hangulatkeltés, médiahisztéria folyik, miközben az otthonszülés jogi szabályozása hosszú évek óta nem történt meg, sőt valódi szakmai vita sem alakulhatott ki a kérdés körül.
 
Jómagam mindhárom gyermekemet intézeten kívül, bábai segítséggel hoztam a világra, s azt vallom, hogy egészséges várandósság esetén az otthonszülés nem veszélyesebb a kórházi szülésnél, viszont egészen más minőséget képvisel, hiszen a háborítatlanság, a gyengédség és az odafigyelés a legfontosabb ismérvei.
 
Hogy véleményünknek hangot adjunk, 2010. október 15-én, pénteken 16.30-kor demonstrációt szervezünk Pécsett a Széchenyi téren. A rendezvény célja, hogy felhívjuk a jogalkotók figyelmét a mihamarabbi törvényi szabályozás szükségességére, az emberi jogok figyelembe vételére, hogy a média által az otthonszülés ellen hangolt közvéleményt magunk mellé állítsuk, s nem utolsósorban, hogy támogassuk Geréb Ágit és családját ebben a nehéz helyzetben.
 
Kérünk Benneteket, ha egyet értetek céljainkkal, gyertek el a rendezvényre, hívjátok el barátaitokat, ismerőseiteket is, illetve küldjétek tovább levelünket, hogy minél több emberhez eljuthasson a demonstráció híre.
  
Köszönettel,
 
Mescha Zsuzsanna
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére