Jelenlegi hely

Igazi angyallal találkoztak a jótékonykodó ovisok - Újabb sikeres kezdeményezés áll a PVH mögött

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 2017 decemberében hívta életre az Angyal Gyár elnevezésű kezdeményezést, amelynek fő célja volt az egyedül ünneplő betegek, idősek, gyermekek arcára mosolyt csalni. Ehhez járultak hozzá rengeteg ajándékkal, rajzzal, hajtogatással, mézeskaláccsal a pécsi óvodások, akiknek a PVH süteménnyel és egy igazi angyallal köszönte meg a fáradozást.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. első alkalommal szervezte meg a Pécsi Angyal Gyár akciót 2017. december 1-15. között, amely során a részt vevő óvodákon kívül bárki készíthetett üzenetet, amit a Széchenyi téren elhelyezett postaládába dobhattak be.
Rengeteg ilyen ajándék gyűlt össze, ezeket igazi angyalok fogják kézbesíteni szociális intézményekbe városszerte.

Az igyekezetért a PVH egy kis rendezvény keretében megvendégelte a közel 200 óvodást és pedagógusaikat, amin részt vett Csizi Péter, országgyűlési képviselő is, aki köszöntötte a gyermekeket és elmesélte, honnan indult a kezdeményezés. Igazi karácsonyi hangulat uralkodott a Vásárcsarnok egyik emeleti termében, hiszen a kicsit találkozhattak egy igazi angyallal, akinek átadhatták az elkészített jókívánságokat, valamint énekelhettek neki és beszélgethettek vele.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. legújabb kezdeményezése is akkora sikert aratott, hogy a továbbiakban is lesznek hasonló programok.



forrás: a szervezők

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére