Jelenlegi hely

Profession Virtuális Állásbörze 2011. március 21-23.

Gondoltad volna néhány évvel ezelőtt, hogy ki sem kell mozdulnod otthonról, és egy profi állásbörze résztvevője lehetsz?

A 2010 szeptemberében nagy sikerrel megrendezett Profession Virtuális Állásbörze 2011 márciusában ismét megnyitja kapuit. Az esemény szervezője, a Profession.hu a három napos rendezvényen a tavalyinál jóval több látogatóra számít.

A Virtuális Állásbörze a hagyományos és az online börzék legjobb tulajdonságait ötvözi. Egy olyan online esemény, mely az internet adta lehetőségeket maximálisan kihasználja a toborzáshoz és az álláskereséshez – így a toborzó cégek és a munkakeresők egy teljesen új megközelítésben találkozhatnak egymással.

Az online virtuális térben ugyanúgy mozoghat az érdeklődő, mint egy valódi börzén, végiglátogatja a standokat, elbeszélget/chatel a cég képviselőjével, vagy hr-esével, otthagyja elektronikusan az önéletrajzát, interjúzik, beszélget, előadást hallgat meg. Ráadásul mivel nincs helyhez és nyitvatartáshoz kötve már dolgozó érdeklődők is könnyen látogathatják.

– Nagy öröm volt számunkra, hogy ilyen sikeresen indult ez az új kezdeményezés Magyarországon – mondta Martis István, a Profession.hu állásportálunk vezetője. – A Virtuális Állásbörze sikere komoly előkészítő munka és egy nagyon erőteljes marketing kampány, valamint szakmai támogatás eredménye volt. Bízunk benne, hogy 2011 márciusában még nagyobb lesz a kiállítók és a látogatók száma; most elsősorban közgazdász és IT/mérnök érdeklődőkre és állásajánlatokra számítunk.

forrás: http://ujmediablog.sanomabp.hu/sajtokozlemeny/profession-virtualis-allasborze-2011/

A börze az alábbi linken lesz elérhető 2011. március 21.-től: www.virtualisallasborze.hu

Figyelem! Regisztráció szükséges.

További részletek letölthetők innen.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére