Jelenlegi hely

Éltető sodrásban – Házasság Hete 2018

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain azt mutatják be, hogy házasságban élni jó. 

2018. február 11-18. között rendezik országszerte a Házasság hetét. Célja, hogy pozitív példákkal segítsék a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtsanak a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjanak azok számára, akik házasságban élnek. 

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

Magyarországon a szervezők minden évben egy közismert házaspárt kérnek fel, hogy legyenek a rendezvény "arcai", akik hitelesen képviselik a rendezvény üzenetét, értékeit. Egy jelmondatot is választanak az évre. Idén a Házasság hete arcai Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita. Az általuk választott mottó, illetve a hét témája: "Éltető sodrásban"

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték. A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Számtalan nagyváros, település, közösség részvételével szerveznek változatos programokat: előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, koncerteket, megszólalnak közéleti személyiségek.

"A házasság hete bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt."

Központi programok

2018. 2. 12. - A mézeshetektől Micimackóig
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, Tolnay Klári Színházterem, kezdés: 18.00

Fergeteges kvízjáték nem csak házasoknak Bartha Álmos nemzetközi kvízmester, a QuizNight Bajnokságok alapítója vezetésével.

2018. 2. 13. - Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Helyszín: ELTE ÁJK, Aula Magna, kezdés: 18.00

Résztvevők: Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita – a Házasság hete idei arcai; Szandi (Pintácsi Alexandra) énekes és férje, Bogdán Csaba; Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője és férje, Győri Tamás József. Moderátor: Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő riportere.

2018. 2. 14. - Áldással egybekötött zenés istentisztelet a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével
Helyszín: Deák téri evangélikus templom, kezdés: 18.00

Vezényel: Sapszon Borbála 

2018. 2. 15. - Család és karrier? Konferencia a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, kezdés: 10.00

A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.

2018. 2. 16. - Teljesen idegenek (feliratos olasz film) - Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés
Helyszín: Cinema City Aréna, 14-es terem, kezdés: 18.00

Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés Zámbori Soma színművésszel és feleségével, dr. Fazekas Ritával, a Házasság hete 2018-as arcaival Süveges Gergő, az MTVA Kossuth rádió műsorvezető-szerkesztője moderálásával.
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Helyek korlátozott számban, a foglalás sorrendjében állnak rendelkezésre.

2018. 2. 17. - A kapcsolódó ember
Helyszín: TIT Stúdió, kezdés: 17.00

Komjáthy Károly házasságterapeuta előadása.

Budapesti programok

  • Egymás kedvéért születtünk - Helyszín: Kelenföld Montázs Központ, Időpont: 2018. 2. 3. 17.00
  • Magánytól az összetartozásig - Pál Feri atya előadása - Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház, Időpont: 2018. 2. 3. 19.00
  • "Ellopott nyár" - filmklub - Helyszín: Közhely, Időpont: 2018. 2. 11. 14.00
  • Filmklub - Ellopott nyár - Helyszín: Közhely, Időpont: 2018. 2. 11. 14.00
  • Éltető sodrásban... - a házasság kihívásai és erőforrása - Helyszín: Bethesda Gyermekkórház étterme, Időpont: 2018. 2. 15. 14.00
  • Iskolai konfliktusok és a mediáció - Helyszín: Cosmic Latte Szaloniroda, Időpont: 2018. 2. 15. 18.00
  • "Mi terem a családfán" - előadás - Helyszín: Országúti Ferences Plébánia, Időpont: 2018. 2. 15. 19.30
  • Konfliktuskezelés helyett kötődéskezelés - Helyszín: Svábhegyi Református Templom, Időpont: 2018. 2. 17. 16.00
  • Vissza a jövőbe - Házasságunk múltja, jelene, és jövője - Helyszín: Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Plébánia emeleti díszterme, Időpont: 2018. 2. 17. 16.00–18.00

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére