Jelenlegi hely

Már 2,5 éves kortól felvehetik az oviba a gyermeket!

Több kisebb jogszabályi változás lép életbe a szeptember 1-jén kezdődő óvodai évben: már 2,5 éves kortól felvehetik az óvodába a gyerekeket és az óvodai nevelési év rendjében meg kell határozni a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos megemlékezés időpontját.

Az oktatási államtitkárság tanévkezdő kiadványa szerint a közoktatási törvény 2009-es módosítása lehetővé teszi, hogy az óvoda 2010. szeptember 1-jétől felvegye azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelmét teljesítette, és maradt szabad helye.

Az intézményfenntartók számára ez eddig csupán lehetőség volt, központi költségvetési hozzájárulás nélkül, a forrásról az önkormányzatnak kellett gondoskodnia. 2011. szeptember 1-jétől már ezek után a gyermekek után (vagyis akik 2009. január 1. és 2009. június 30. között születettek) is igényelhető a közoktatási alaphozzájárulás.

Az óvodai nevelési év rendjében, illetve az iskolai, kollégiumi tanév helyi rendjében ezután meg kell határozni a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos megemlékezés (június 4., a trianoni békeszerződés évfordulója) időpontját is. Az iskolai emléknap célja, hogy erősítse a magyarországi és a határon kívül élő magyar gyermekek, tanulók közötti kapcsolatokat, lehetővé tegye közös történelmünk, valamint a Kárpát-medence évezredes múltjának, kultúrájának alaposabb megismerését.

Forrás: Babafalva/MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére