Jelenlegi hely

Kreatív mamiknak Levendulalánytól: csipkedíszek varrás nélkül!

A jogosan népszerű dekupázsragasztót többnyire akkor vesszük elő, ha szalvétatechnikával szeretnénk foglalkozni. Azonban nemcsak erre használhatjuk, hanem csipkeszalagoknak is adhatunk vele tartást, hogy aztán ezekből szépséges térbeli díszeket alkothassunk.

Ehhez a következőkre lesz szükségünk: sütiszaggató formák, csipkeszalag, olló, tű, cérna, kenőkés, egy vállfa, maradék szalag, és persze a dekupázsragasztó.

1. lépés:
Fogjunk egy sütiformát, és a peremét kenjükbe vastagon dekupázsragasztóval. Erre helyezzük rá a csipkeszalagot, tekerjük körbe egyszer. A végén hagyjunk egy kis átfedést a szalag elejével, majd vágjuk le a többit.Az összes formát vonjuk így be a csipkeszalaggal. Ha ezzel megvagyunk, a formákon lévő szalagokat mind ecseteljük be jó vastagon a dekupázsragasztóval – így tehát került ragasztó a csipkeszalagok alá és a felszínükre

Hagyjuk tökéletesen megszáradni a formákon a csipkeszalagokat – nagyjából egy napig.

2. lépés
Vegyünk elő az evőeszközök közül egy kenőkést (amit evéshez használunk, tehát ne legyen túl éles). Fogjunk meg egy formát, és óvatosan nyomjuk be a kést a csipkeszalag alá. Vezessük végig a pengét a szalag alatt végig, így az szépen elválik a formától, és le tudjuk húzni róla.

Válasszuk le így az összes szalagot a formákról.

3. lépés
Fűzzük be a cérnát a tűbe, vezessük át a tűt a csipkeformák tetején. A cérna segítségével most már fel is akaszthatjuk őket bárhova – vagy ahogy a képeken látszik, egy vállfára is felköthetjük a formákat. Ha pedig teszünk egy selyemmasnit is a vállfa tetejére, még teljesebb lesz a látvány.

Tipp: Ha nem kentük elég vastagon a dekupázsragasztót, megeshet, hogy a formák egy kissé elvesztik a tartásukat. Semmi gond – a körökből ekkor készítsünk cseppformát a felső rész összenyomásával (lásd a képeken), ez is gyönyörűen fog mutatni.



Kellemes alkotást mindenkinek!

www.kiflieslevendula.blogspot.com

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére