Jelenlegi hely

Segítsünk a Csodaceruzán!

Facebookon és internetes oldalán vár segítséget a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat. A lap idén ünnepelné a 10 éves születésnapját, de egyelőre nincs oka ünnepelni.

A Csodaceruza működtetése, megjelentetése anyagi akadályokba ütközik, pedig olyan célt tűzött ki maga elé, amelyre nincs más példa: az olvasás megszerettetése a gyermekek körében igényes szövegeken és művészi illusztrációkon keresztül.

A Csodaceruza folyóirat 10 éves fennállása óta több díjat is kapott: elnyerte az Animus Kiadó Aranyalma-díját, idén pedig az IBBY Év gyermekkönyve díját.

A szerkesztőség nem szívesen adja fel a céljait: már csak azért sem, mert az olvasás megszerettetése ügyében még bőven van tennivaló, ráadásul köztudott, hogy a folyóirat-palettán számtalan irodalmi lap működik, gyermekirodalmi lap alig.

A szerkesztőség internetes oldalt is működtet, látogatóinak száma naponta meghaladja a háromezret. Bár egyre többen már csak az interneten olvasnak, a viszonylag kis költségvetésből készülő lapszámokat mégis nyomdai úton szeretné előállítani a kiadó. Sajnálatos tapasztalat, hogy a gyermekek számára a lappiacon nincs elegendő minőségi folyóirat, pedig az olvasás megszerettetésének egyik fontos eszköze lehetne.

A lap 400 x 4000 = 1 600 000  kampányával 4000 olyan személyhez szeretne eljutni, akik tudnak 400 forintot áldozni erre a célra a jelenlegi nehéz körülmények között is.

A kiadó szeretné a hírt eljuttatni minél több érintetthez, ezért arra kér minden jó szándékú olvasót, továbbítsa a felhívást.

 FELHÍVÁS!

400 Ft x 4000 = 1 600 000 Ft

Segíts eljuttatni felhívásunkat 4000 segíteni tudó személyhez, így egyenként mindenkitől 400 forint is elég lenne a nyomdaköltséghez!

A Csodaceruza 10 évvel ezelőtt jött létre, azzal a céllal, hogy segítse a szülőket a gyermekkönyvek kiválasztásában, valamint hogy felhívja a figyelmet a minőségi gyermekkönyvekre!

A Csodaceruza folyóirat szerkesztői fontosnak tartják, hogy a gyerekek jó könyveket olvassanak!

Ha egyetértesz céljaikkal, segítsd 400 forinttal a lapot!

Gyűjtést szerveznek, hogy a soron következő 2011-es lapszámok (4 szám) megjelenhessenek!

Bankszámlaszámuk:
Csodaceruza 10102086-44002800-00000002

IBAN number: HU51-10102086-44002800-00000002
SWIFT code: BUDAHUHB

 

Kérlek, juttasd el a felhívást másokhoz is!
Egy lapszám nyomdaköltsége: 400 000 Ft

Info: csodaceruza@gmail.comwww.csodaceruza.hu

KÖSZÖNJÜK!

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére