Jelenlegi hely

Te is küldhetsz Szeretetpostával levelet!

Huszonharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit vasárnap a Szeretetposta a Fejér megyei Nagykarácsonyban. Ha Nagykarácsonyon keresztül külditek el a karácsonyi üdvözleteiteket, akkor különleges bélyegzőt kap a küldemény, minden héten másfélét.

A szeretetposta alkalmi bélyegzést jelent, 1988 óta létezik és valamennyi postán igénybe vehetitek. Ehhez mindössze annyit kell tennetek, hogy megveszitek a “Karácsonyi Posta” jelzőt és felragasztjátok a képeslapokra, levelekre.
A küldeményt ezt követően a posta Nagykarácsonyba továbbítja, ahol Advent ünnepéhez kapcsolódó, hetente változó grafikájú, díszes bélyegzőlenyomattal látják el azokat, a megszokottól eltérően nem fekete, hanem zöld színű bélyegzőfesték használatával.
 
 
Az első héten az Angyali üdvözlet, a másodikon Mária és a kis Jézus, a harmadikon a Pásztorok hódolása, míg az utolsó héten a Három királyok lesznek láthatók a különleges karácsonyi bélyegzőkön.
Az utóbbi években 120-150 ezer küldemény futott át a nagykarácsonyi postán, napi sok ezer levél és képeslap formájában.

forras: szeretlekmagyarorszag.hu
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére