Jelenlegi hely

Az év legrövidebb hétvégéje - ismét óraátállítás!

Úgy tűnik, a mostani az év legrövidebb hétvégéje: szombaton munkanap, vasárnap óraátállítás kurtítja a pihenésre fordítható időnket.

Vasárnapra virradóra, pontban hajnali 2-kor kell átállítani az órákat 3-ra, de természetesen aki nem időpontra siet valahová, az ráér reggel is tekergetni, gombokat nyomogatni. Vigyázat, egyes intelligens masinák (mobiltelefonok, számítógépek) átállnak maguktól is a helyes időre, így könnyen előfordulhat, hogy a hálóban 7 óra van, viszont a konyhában már 8!

Az össznépi időzavart okozó megoldást hazánkban 1980-ban vezették be. A tudósok között máig élénk vita zajlik arról, hogy valóban spórolunk-e ezzel energiát, vagy felesleges az egész procedúra. Nos, valóban sokat változott a világ az elmúlt 32 évben, ám az biztos, hogy a nyár leghosszabb napján óraátállítás nélkül 3 óra 45-kor lenne napfelkete és 7 óra 46-kor napnyugta; így "hajnalban" órákon át ragyogó napsütésben alhatnánk, a grillezéshez pedig lámpát kellene kapcsolni. A nyári időszámítás ezt a csúszást igyekszik mérsékelni. A magyar szakemberek tapasztalatai szerint az átállítással annyi energiát takarít meg az ország, mintha egy napig semmilyen elektromos eszközt nem használnánk.

Ugyan a közérzetünkre rövid távon negatív hatást gyakorol az átállítás, ám ez a reakció elenyésző ahhoz képest, amikor valaki időzónákon utazik át. Kisgyermekeknél és a szoros napirend szerint élő felnőtteknél értelemszerűen fáradtság, kimerültség, fejfájás, ingerlékenység jelentkezhet; ezt azzal küszöbölhetjük ki, ha az egy órás átállást több részletben, például 20 percenként vezetjük be, három napon át.

Hosszú távon azonban mindenképpen jobban járunk, hiszen az óraátállítás is a tavaszt jelzi. Nyáron hosszabban tartózkodhatunk a természetes fényben, ami köztudottan nagyszerű hangulatjavító és D-vitamin forrás egyaránt. Élvezzük ki tehát a nyári időszámítást, és gondoljunk arra, milyen jó lesz majd októberben, amikor egy hűvös, őszi hajnalon "visszakapjuk" a most megtakarított időt!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére