Jelenlegi hely

Megújul a pécsi Balokány-liget!

Önkormányzati és civil együttműködésnek köszönhetően újulhat meg a következő években Pécs egyik legjobb adottságú, de rekonstrukcióra szoruló közparkja, a Balokány-liget.

A Páva Zsolt fideszes polgármester és Pánovics Attila, a Balokány-ligetért Egyesület elnöke által szerdán, a baranyai megyeszékhelyen aláírt megállapodás szerint a város 10 millió forinttal támogatja a Zsolnay Kulturális Negyed szomszédságában található park világításának korszerűsítését, és hozzájárul ahhoz, hogy civil szervezetek az ott álló, egykori diszkóépület felújításával megteremtsék működésük infrastrukturális feltételeit.

    A polgármester értékelése szerint az önkormányzat és a civilek együttműködése új irányt vett az elmúlt évek politikai változásainak köszönhetően. Örömét fejezte ki, hogy civil szervezetek egymással összefogva immár két éve azon munkálkodnak, hogy az egykor komoly értékű terület romlását megakadályozzák, azt az ott található tóval és épülettel együtt rendezetté tegyék.

    Pánovics Attila hangsúlyozta: a Balokány-ligetet családi és civil parkká szeretnék tenni, ahol minden korosztálynak lehetősége lesz a kikapcsolódásra. Ebben a munkában jelenleg mintegy húsz szervezet vesz részt, tagjaik támogatóknak köszönhetően felújították a park Aranyeső-forrását, gondozták a növényzetet, szemetet szedtek, hulladékgyűjtőket és információs táblákat helyeztek el a területen.

    Hozzátette, hogy az egykori diszkó tervezett, mintegy 50 millió forintos felújításával és átalakításával amellett, hogy a civilek megfelelő ingatlanhoz jutnak a feladataik elvégzéséhez, a jelenlétük védelmet jelenthet a rongálások ellen is.

    Pánovics Attila megjegyezte, hogy a park tervszerű fejlesztésében gondolkodnak. Szakemberek közreműködését kérik, hogy kiderüljön, a liget egyes részei milyen funkciókra lennének a legalkalmasabbak. A lakosság támogatását is szeretnék megnyerni, ehhez elsőként pályázatot hirdetnek a Balokány-liget logójának elkészítésére.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére