Jelenlegi hely

Gratulálunk 1-es Gyakorló: pécsi gyerekek nyertek az Ability versenyen!

A pécsi PTE I. számú Gyakorló Általános Iskola csapata nyerte meg a fődíjat, a 2012-es londoni paralimpiára való kijutást.

Az Ability Park Egyesület szervezte versenyen 8 csapat mérhette össze tudását. A diákok szerte az országból érkeztek a vetélkedőre, így Békéscsabáról, Boldogkőváraljáról, Budapestről, Dunaújvárosból, Körösladányról, Zsámbékról és Pécsről. Többhónapos felkészülés és gyakorlás, majd elődöntők és középdöntők sora után január végén kiderült, hogy mely csapatok kerültek be a döntőbe. Végül szoros versenyben, a boldogkőváraljai diákokkal szemben a pécsi PTE I. számú Gyakorló Általános Iskola csapata nyerte meg a fődíjat, a 2012-es londoni paralimpiára való kijutást - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.

A nyertes csapat tagjai: Bottlik Dániel, Komlódi Dénes, Krappai Barnabás, Németh Ákos, Rohr Barnabás, Szabolcsi András, Szigeti Patrik. A felkészítést az iskola két tanára, Simon Gabriella és Klencsár Dezső végezte. A versenyt vasárnap délelőttönként az egyik kereskedelmi tv-csatorna sugározta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célja, hogy a látás-, hallás- és mozgássérült, illetve autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítse a fogyatékosok beilleszkedését és elfogadását.


Forrás: MTI

Gratulálunk a pécsi csapatnak!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére