Ő türelmesen megvárta, amíg ugyanezt elmondom még háromszor, egyre lelkesebben, aztán megkérdezte: de mégis mihez kell nekünk a nádszár? Én pedig válaszként elmondtam azt a mondatot, amit ha az életemnek is lenne egy Select all/Find funkciója, minden bizonnyal első helyen dobna ki a kereső: "Majd jó lesz az valamire!"
Így tettem szert néhány csodaszép nádszárra, és hamarosan beigazolódott, hogy tényleg jó lesz valamire... mert amikor a Nagyobbik egy hétvégén indiános hangulatában volt, fogtam a nádszárakat, néhány vastag, erősebb befőttesgumit, pár nagyobb ruhacsipeszt, valamint egy kétszemélyes lepedőt, és pontosan öt perc alatt máris a kertben állt a hevenyészett sátor. Ahogy a bevezetőben is írtam, nem volt benne semmi extra, nem spéciztem fel semmivel, egyszerűen csak egy sima sátor volt - de a kicsik nem így látták, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Repülő Tündérkéz és Kéktérdű Izommancs, a híres-hírhedt indiánok máris elfoglalták a sátrat, és bár róluk ezúttal sincs kép, mohikáneskü alatt vallom, nagyon jól érezték magukat benne. :-)
Öt nádszárat középen összefogtam egy gumival, majd a szárak végét körben széttoltam:
Egy kétszemélyes lepedőt egy másik gumival középen fent szorosan a nádakra kötöttem, a lepedő alját pedig a két szélső nádszár aljához kötöttem. A képen nem látszik, de a lepedőt a többi száron alul nagy facsipeszekkel rögzítettem, így a szél sem tudta elbontani a sátrat.
A szárak végét kicsit benyomogattam a földbe, a sátorba pedig betettünk egy kis szőnyeget és két párnát - és kezdődhetett az indiánozás. Tényleg csak öt percbe telt az egész, úgyhogy ha van kéznél néhány nádszár és legalább egy gyerkőc, mindenképpen érdemes megvalósítani :-)
