Jelenlegi hely

Anya pénzt keres? - pénzkereseti tippek a Pécsimami Központban!

Két éve, teljesen kezdőként különdíjat hozott számomra a 6 év alatti gyermek mellett vállalkozásba kezdő anyáknak kiírt Év Anyavállalata verseny, tavaly - már mint Imami csapat - negyedikek lettünk, idén pedig a közönségszavazáson holtversenyben az első, a szakmai zsűri előtt pedig második díjat nyertük! 

NAGYON KÖSZÖNÖK NEKTEK MINDEN SZAVAZATOT, EZ AZ ELISMERÉS SOK-SOK ERŐT AD A FOLYTATÁSHOZ!

(Itt pedig az MTV Megoldások magazinjában velem készült riportot is megnézheted.)

Az Imami számára tehát véget ért a kisgyermek mellől vállalkozó anyáknak kiírt verseny - de továbbra is "küldetésünknek" érezzük, hogy segítsük azokat a hozzánk hasonló anyákatat, akik már az otthon töltött évek alatt, vagy azt követően saját lábra állva, szabad időbeosztással szeretnének hozzájárulni a családi kasszához.

Hogyan lehet (lehet-e?) már a gyed időszaka alatt pénzt keresni? Sokan fordulnak hozzám ezzel a kérdéssel, ahogy egyre több anyukákra szabott, gyermek(ek) mellett végezhető pénzkereseti lehetőséggel találkozok, sőt: az Imami működtetésében is szükségem lenne további segítő kezekre.
 

Az Imami kezdő csapata: jól megfért egymás mellett a laptop és a cumisüveg...

- online vállalkozás (Hogyan csináltam? Mik a buktatók? Merre érdemes elindulni? Erről fogok röviden beszélni.)

- otthonról végezhető telefonos munka (az Imami telefonos reklámszervezőt keres: a munka részleteit ismerheted meg és bemutatkozik egy olyan anyuka, aki korábban nem foglalkozott hirdetésszervezéssel, mégis szép eredményeket ér el két kisfia mellett).

- pénzkereset saját készítésű termékek értékesítéséből, (Egy olyan pécsi anyuka avat be bennünket a "kulisszatitkokba", aki kézműves termékeinek értékesítésével saját magának teremtett bevételi forrást.)

- pénzkereset más termékeinek ajánlásával, (Gyermekkönyvek, gyermekjátékok, betegség megelőzés: ugye te is ajánlasz ezt-azt  ismerőseidnek, ha valami bevált nálatok és meg vagy elégedve? Miért ne kereshetnél ezzel egy kis pénzt is?)

- ha van hozzá szakértelmed: tanfolyamok, különórák, foglalkozások tartása... (Ha ilyen terveid vannak: gyere és nézd meg a Pécsimami Központot, ami ideális helyszíne lehet foglalkozásaidnak.)

Ez mind-mind olyan lehetőség, ami kisgyermek mellett is vállalható, végezhető.

Ha érdekel a téma: egy néhány órás összejövetelt tervezünk

2012. június 9-én (szombaton) délután a Pécsimami Központban,

ahol alaposan körbejárjuk a lehetőségeket és tippeket, ötleteket adunk az induláshoz.

A részvétel díjmentes, de előzetes jelentkezéshez kötött.

JÓ LENNE PÉNZT KERESNI, JELENTKEZEM!

Ha az időpont nem jó: akkor is jelezd részvételi szándékodat, mert később is tervezünk hasonló alkalmakat.

Szeretettel várunk:

NóriMami
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére