Jelenlegi hely

Értékes adomány a Heim Pál Gyermekkórháznak

A Daganatos Gyermekekért Alapítvány egy laboratóriumi vizsgáló készüléket adott át a Heim Pál Gyermekkórháznak, ami olyan gyermekonkológiai vizsgálatokat tesz lehetővé, amelyek korábban nem voltak elérhetők.

A Daganatos Gyermekekért Alapítvány újabb nagy összegű adományt adott át a Heim Pál Gyermekkórháznak. A több mint 22 millió forint értékű laboratóriumi készülékkel olyan speciális gyermekonkológiai tumor marker és csontanyagcsere-vizsgálatokat végezhetnek, amikre korábban nem volt lehetőség.

A budapesti Heim Pál Gyermekkórház az ország legnagyobb gyermekdiagnosztikai központja, ahol évente több ezer kis beteget vizsgálnak ki és gyógyítanak meg. Az újonnan megvásárolt berendezés a kórház központi laborjába kerül, ahol a laboratóriumot vezető Dr. Rimanóczy Éva és munkatársai végzik az alapítvány által finanszírozott egyik kutatást. Ennek során a daganatos és leukémiás megbetegedések megelőzése, kezelésük nyomon követése a cél.

Az alapítvány nagy hangsúlyt fektet a daganatos megbetegedések korai stádiumban való felismerésére, megelőzésére, ezért is döntött úgy a kuratórium, hogy az eddig a kutatáshoz bérelt gépet inkább megvásárolja a kórház részére, mint hogy azt tovább bérelje. Így sokkal gazdaságosabb és maradandó értéket adhat át a kórháznak, ezzel is tovább segítve annak munkáját. A jelen kutatás célja egy úgynevezett timidin kináz nevű tumor marker referencia intervallumának meghatározása gyermekek neme és korcsoportja szerint. Az eredmények segítségével a daganatos, leukémiás gyermekek betegsége már korai stádiumban egy egyszerű vérvizsgálattal felismerhetővé válik. Egyszerűbb lesz a kis betegek állapotának követése, a rendkívül hosszadalmas és sok-sok megpróbáltatással járó kemoterápia alkalmazása biztonságosabbá válik.

Mint tudjuk, a daganatos megbetegedések kezelése mindig versenyfutás az idővel az életért. Az első daganatos sejtek megjelenésétől a pontos diagnózis felállításáig rengeteg idő is eltelhet, míg a betegek gyógyulási esélyei napról napra csökkennek. Ezért is nagy jelentőségű ez a világon egyedülálló kutatás, melynek eredményei a közeljövőben kerülnek publikálásra.

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére