Jelenlegi hely

Fiús szobaajtóra

A gyerekszobákat mindig a szülők alakítják ki, sok szeretettel, határozott elképzelésekkel - és ahogy múlik az idő, a szoba egyre inkább eltér a kiinduló állapottól, és felveszi a kis lakó karakterét.

De ez persze éppen így jó, hiszen "az én házam az én váram" elv csak érvényesüljön a gyerekeknél is, úgy fogják magukat otthon érezni a szobájukban. Az pedig külön jó, ha már a gyerekszoba ajtajában biztosra vehetjük, hogy milyen belső jellegzetességekkel rendelkezik a kis tulajdonos - nálunk például a rajzolásért rajongó, meséket kitaláló Nagyobbik ajtaján több A/4-esből álló, saját gyártású papírképregény fogad.

A Kisebbik még ennyire nem önálló, viszont arra a kérdésre, hogy mit szeret a legjobban csinálni, azt a választ szokta adni: "Autókkal játszani. És játszani autókkal. Meg autókkal is." - ezért aztán az ő szobája ajtajára készült a következő ötlet, ami az összes autózni szerető kisfiú szívéhez közel állhat. :-)

Nem kell hozzá más, mint egy szürke nagyobb méretű karton, egy kevés sárga papír, papírragasztó, pillanatragasztó és néhány kisebb méretű, könnyű kisautó.

A szürke kartonra halványan rajzoljuk elő a gyerkőc keresztnevének kezdőbetűjét úgy, hogy a betű "vonalai" kb. 10 cm szélesek legyenek (a mi esetünkben az Á betűt kellett így felvázolni). Éles sarkok helyett mindenhol gömbölyítsünk:

Vágjuk ki a betűt:

A sárga papírból vágjuk ki a sávcsíkokat - a kanyarokban figyelni kell a görbületekre -, és papírragasztóval tegyük fel ezeket a kartonra:

A kisautók kerekére tegyünk pillanatragasztót, és ragasszuk fel őket az utakra. Ha biztonsággal megszáradtak, a kartonbetűt helyezzük fel gyurmaragasztóval az ajtóra - és ezzel készen is van a betű formájú díszautópálya.

Aki igazán különlegeset szeretne, az a kisfia monogramját is elkészítheti így, vagy ha két kisfiú van egy szobában, akkor a két kezdőbetűt is fel lehet használni - a két betű csatlakoztatásával már egészen látványos kis autópályát lehet készíteni a gyerekszoba ajtajára. :-)

www.kifeslevendula.blogspot.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére