Jelenlegi hely

Átadták az első új típusú diákigazolványokat

Átadták az első új típusú diákigazolványokat kedden Budapesten, az okmányok elkészítésével megkezdődött a nemzeti egységes kártyarendszer kialakítása.

A diákigazolványokat Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos adta át egy általános iskolás és egy egyetemista diáknak a központi okmányirodában.

   
Vetési Iván, a nemzeti egységes kártyarendszer koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításáért felelős miniszteri biztos elmondta: az új típusú kártyákat az azonosítás mellett kedvezmények igénybevételéhez használhatják majd a diákok. Példaként említette, hogy a European Youth Card Association tagjaként utazási, szállás- és kulturális és szórakozási kedvezményeket kaphatnak a diákok az európai országokban.
   
A kártyákat az okmányirodákban kell majd igényelni, áruk egységesen 1400 forint lesz mind a  köz-, mind a felsőoktatásban tanulóknak - mondta.
   
A miniszteri biztos hozzátette: a már meglévő diákigazolványok érvényben maradnak, új típusú diákigazolványt a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell igényelniük.
   
Újságírói kérdésre elmondta: kormányrendelet szabályozza, hogy az igény beadásától számított 45. napon meg kell kapnia a diákoknak az új igazolványt, amelynek gyártása kizárólag állami szereplők bevonásával történik.
   
Vetési Iván tájékoztatása szerint a diákigazolványok forgalomba kerülését a későbbiekben a kormánytisztviselői kártya, valamint az oktatói és pedagógusigazolvány kiadása követi. Mint mondta, az egységes nemzeti kártyarendszer célja, hogy a jövőben csökkenjen az állam által kibocsátott személyi okmányok száma.
   
A projektet uniós program keretében finanszírozzák, az oktatási és kormánytisztviselői kártyacsalád teljes körű kiépítésére 2 milliárd 776 millió forint áll rendelkezésre - ismertette a miniszteri biztos.
   
Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár az eseményen kifejtette: a diákigazolvány "nagykorúvá, európaivá" vált, olcsóbb, "intelligensebb" és hitelesebb lett, és a legmodernebb technikával készül.
   
Mihalovics Péter arról beszélt, hogy az európai kedvezményrendszer lehetőséget biztosít a fiataloknak Európa minden pontján az utazáshoz, sportoláshoz, kulturálódáshoz és a szórakozáshoz.

Forrás: mti.hu
MTI Fotó: Máthé Zoltán


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére