Jelenlegi hely

Hőspróbázz: győzd le a nápolyiakat Simontornyán!

A hőspróbák  olyan, a gyerekes családok számára vonzó, izgalmas, változatos hétvégi programok, melyek az adott helyszín történetéhez, legendájához kapcsolódnak. Minden várban az oda kötődő, híres történelmi személyiséggel azonosulhatnak, az ő kalandjukat élhetik át a résztvevő gyerekek és szüleik, kísérőik.

Hallottál már a Hőspróbákról?
 

2012-ben a Dél-Dunántúl 6 történelmi várán kívül hőspróbázhattok még a Katica Tanyán, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben és a pécsi TV- Toronyban is!

A Pécsimami 7 részes sorozatában megismerheted a hőspróba 7 helyszínét, 7 hősét, és a Hőspróbázókra váró próbatételeket:  reméljük Ti is kedvet kaptok az izgalmas kalandokhoz!

FIGYELEM! A hőspróba helyszínek minden hétvégén várnak benneteket 10.00 és 17.00 óra között! (Kivétel Bikal, ahol szombaton 17.00 és 18.00 óra között lehet teljesíteni a próbát, előzetes bejelentkezés alapján.)

Segíts Mátyás király bolondjának Bikalon, mentsd meg az elátkozott lányt Máré várában, vedd birtokba az ozorai várat, hozd el a Szent Koronát Asztrik apáttal István királynak Pécsváradon, vedd vissza Dunaföldvár várát a töröktől, győzd le a nápolyiakat Lackfi István vezérletével Simontornyán – és védd meg Szigetvár várát a töröktől!
 

„Simontornya magos várának dicső kapitánya Lackfi István urunk, a hatalmas Lajos király parancsára hadakat gyűjt az alávaló hitvány „Nápolyiak” ellen, kiknek kezéhez királyi öccsének drága vére tapad. Seregébe várja mindazon ifjakat, kiknek rettenthetetlenül bátor a szíve és erős karjukat felséges Lajos királyunk szolgálatára ajánlják, drága hazánk becsületének visszaszerzésére.

Rajta tehát ifjak, vakmerő leányok, vár a hadjárat, s királyi ajándok!.”
 
HŐSPRÓBÁK SIMONTORNYÁN:

1. próbatétel: Felkészülés a hadjáratra
2. próbatétel: Átkelés a tengeren
3. próbatétel: A felderítők foglyokat ejtenek
4. próbatétel: A nyílzápor
5. próbatétel: A gyalogroham
6. próbatétel: A lovasroham
7. próbatétel: A várostrom




Az elmúlt hetekben  a Pécsváradi és a Szigetvári vár hőspróbáját mutattuk be, azóta ott jártunk:
 


A hőspróbák menete:

Látogasd meg bármelyik hőspróba helyszínt szombaton, vagy vasárnap 10.00 és 17.00 óra között. (Kivétel a bikali Élményirtok, ahol csak szombaton 17.00 és 18.00 óra között, előzetes bejelentkezés alapján teljesítheted a próbát.)

Regisztrálj a helyszínen és szerezd be a pecsétgyűjtő passzust, melyben a hőspróbák teljesítését igazoló pecséteket gyűjtheted. Álld ki a különböző bátorságot, ügyességet és kitartást igénylő hőspróbákat.


Ha a hőspróbák ideje alatt legalább három helyszínt felkeresel, ezt regisztrációddal és a pecsétekkel igazolod, részt vehetsz a szeptember végi bikali finálén, ahová külön meghívóval érkezhetsz!

Oszd meg fotóidat, videóidat a facebook.com/hosproba oldalon.

Bővebb információ: www.hosproba.hu

Jövő héten folytatjuk!

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére