Jelenlegi hely

Félidőnél jár az idei Főzzön játszóteret! program

Az Unilever 2007-ben indított CSR akciójának köszönhetően idén további két település büszkélkedhet hamarosan korszerű és biztonságos játszótérrel.

A Delikát már több mint 40 éve a hazai konyhaművészet egyik legnépszerűbb kiegészítője, azonban a márkanév mára egybeforrt a hat éve hagyományteremtő szándékkal létrehozott CSR programmal, amelynek legfőbb célja a rászoruló településeken élő családok, főként a gyermekek támogatása. Az idei kampány április 19-én indult és augusztus 15-éig tart, a Spar-hálózattal közösen indított játék pedig július 31-én zárul.

Az Unilever Magyarország Kft. hat éve indította el a „Főzzön játszóteret!” programját azzal a céllal, hogy minél több település infrastrukturális fejlesztéséhez járuljon hozzá, így megteremtve az ott lakók számára a korszerű és biztonságos szabadidős kikapcsolódás, és egyúttal a legkisebbek számára az egészséges szellemi-és mozgásfejlődés lehetőségét. A program népszerűségét mutatja, hogy évről évre egyre több vonalkódot küldenek be a kezdő és gyakorlott háziasszonyok, azonban a tényleges sikert az mutatja, hogy a szervező Unilever Magyarország Kft. olyan társadalmi ügyet karolt fel, amelyre valóban szükség van.

Hazánkban jelenleg több mint 20.000 játszótér található, összesen mintegy 100.000 darab játékeszközzel, azonban ezek túlnyomó többsége, akár a kialakítása – például a nem megfelelő esésvédelem hiányában –, akár az anyagválasztás miatt sajnos nem felel meg a hatályos játszótéri szabványnak. Az Unilever Magyarország Kft. ezt a problémát felismerve évről évre azon munkálkodik a fogyasztók bevonásával, hogy biztonságos, korszerű, ideális játékkörülmények megteremtésével minél több kisgyerek arcára csaljon önfeledt mosolyt.

A program indulása óta az Unilever Magyarország Kft. összesen 44 településen épített fel egyenként mintegy ötmillió forint értékű EU-konform játszóteret, az idei kampánynak köszönhetőn további kettővel növekszik majd a hazai állomány.
 

Az idei kampány 2012. augusztus 15-én zárul – a szervező az eddig beérkezett vonalkódokat fogadja el, azonban a Spar-hálózattal a 2. játszótérért közösen indított játék 2012. július 31-én ér véget, a blokkok (pályázatok) beküldési határideje 2012. augusztus 10. További információért, illetve a pontos játékszabályzatért kérjük, hogy látogasson el a www.delikat.hu weboldalra

Az Unilever Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folytatja a „Főzzön játszóteret!” kampányát, hiszen felelős vállalatként fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten , de mindenképpen felkaroljunk olyan társadalmi problémákat, kezdeményezéseket, amelyek kézzel fogható igényeket elégítenek ki, és amelyeknek közösségépítő erejük és igazi, jövőbe mutató perspektívájuk van.”– mondta Vince Beáta az Unilever Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.

További információ:
Tóth Beáta
Hill+Knowlton Strategies
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére