Jelenlegi hely

Hívd a nagyit: ingyenes mozi, koncert és gyerekprogramok!

Tudtad? Szeptember 2-án a Nagyszülők Napját ünnepeljük.

Ez alkalomból a Pécsimami ingyenes mozizással vár benneteket, sőt: a kukorica és az üdítő is ajándék! A film előtt Ribizli Bohóc koncertje és légvár, trambulin, arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozás szórakoztatja a gyerkőcöket.

Melyik filmet vetítjük?

TI DÖNTITEK EL!

1. Szaffi

(a magyar rajzfilm 2018-as, digitálisan felújított verziója, korhatár nélkül megtekinthető, 76 perc)

A Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története 21. századi kép- és hangminőségben látható ismét.

A török hódoltság végnapjaiban járunk. A magyar várúr Botsinkay Gáspár és Ahmed Pasa jó barátok. Gyermekeik, Jónás és Sophie kiskoruk óta szeretik egymást, és jegyesek. Amikor Ahmednek kislányával menekülnie kell, barátja birtokán ássa el kincsét. A menekülés közben Sophie vízbe esik, és eltűnik, Ahmed meghal. A háború során Jónás is árvaságra jut. A fiút vándorcigányok nevelik fel, Sophie-t pedig egy furcsa öregasszony, aki fekete macskájáról Szaffinak nevezi el a kislányt. Felnőve Jónás visszatér apja birtokára, és elhatározza, hogy megkeresi a kincset. Az elásott ládikóra azonban másoknak is fáj a foga… Vajon sikerül-e a csalás és ármánykodás ellenére rátalálni a kincsre? Beteljesedik-e a két apa álma, s egybekel-e a két fiatal? Rátalálnak-e a boldogságra?

 

2. Az elrabolt hercegnő

(családi animációs film, (6), 85 perc)

Ez a varázslatos mese a bátor lovagok, szépséges hercegnők és mágusok világában játszódik. Ruszlán, a vándorszínész arról álmodik, hogy lovag lesz belőle. Egy napon találkozik a szépséges Milával, akivel első látásra egymásba szeretnek, ám a fiú nem sejti, hogy ő a király lánya. A szerelmesek boldogsága nem tart sokáig, mert egy ördögi varázsló, Csernomor elrabolja a hercegnőt. Ruszlán a nyomába ered, szembeszáll megannyi veszéllyel, hogy bebizonyítsa, az igaz szerelem erősebb a varázslatnál.

A legújabb egészestés animációs film Puskin népmesei ihletésű költeményét, Ruszlán és Ludmilla történetét dolgozza fel, kalandos fordulatokkal, komikus szereplőkkel színesítve az eredetit. Eddigi premierjei során Az elrabolt hercegnő mindenhol kiugró sikert ért el, gyorsan a családok és gyerekek kedvencévé válva.

Az ingyenes mozizásra a gyerekeket, szülőket és a NAGYSZÜLŐ(KE)T is várjuk!
 

 KATTINTS IDE ÉS VÁLASZD KI, MELYIK MESÉT VETÍTSÜK!


(Az ingyenes mozizásra csak azok jelentkezhetnek majd, akik részt vesznek a szavazásban!)


A PROGRAM RÉSZLETEI:

Helyszín: Uránia Mozi

Időpont: 2018. szeptember 2. 15.00 - 18.00

 KATTINTS IDE ÉS VÁLASZD KI, MELYIK MESÉT VETÍTSÜK!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére