Jelenlegi hely

Tudtad, hogy a nagymamáknak több keze van, mint egy átlagos embernek?

Bizony! Hiszen hogyan tudna egyszerre annyi mindent megcsinálni, a borsófejtéstől a sütiig, a mosogatástól a homokvárig, a bújócskától a vasalt kötényig, és Apunak a kedvenc leveséig?

Nagymama, nagypapa… a legtöbbet használt szavak egyike. Mindkét nagymamám fejkendős, fehér hajú, dolgos asszony volt – ahogy én láttam őket. Sokszor kicsempésztük a kisszekrényből a fényképes dobozt, és nézegettük a fiatalkori képeit.

Néha mesélt róluk, ha jó kedve volt, bár nem mindig vidám történeteket. Ma, anyukaként (és remélem, egyszer majd nagymamaként) csak remélni tudom, hogy nemcsak dolgos, kötelességgel teli, de boldog pillanatai is voltak. Az biztos, hogy mi, unokák, igyekeztünk mozgalmassá tenni a heteket, amiket nagyszüleinknél töltöttünk nyaranta.

A Nagyszülők Világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány idézetet. Jussanak eszünkbe azok a szép napok, mikor még minket vittek a nagymamához, és nem mi vittük a gyerekeket. Reméljük, majd rólunk is ilyeneket mondanak leendő unokáink!

"A nagymamák testfelépítése olyan, hogy beléjük lehet bújni, mint egy párnába."  Pam Brown

"A gyerekeket a szüleik nevelik. A nagymamájuk és a nagypapájuk meg szereti őket." Schäffer Erzsébet

"A nagypapának nincs párja, legfeljebb a nagymama!"  Margit Sandemo

"Nagymama szerint a koromhoz képest kicsi vagyok, és csakis azért, mert nem eszem elég zabkását. Én igazán igyekszem, de nagymama úgy megrakja a tányérom... ő aztán nem sajnálja tőlem az ennivalót. Tudja, tanárnő, mióta a vasárnapi iskolából hazafelé menet az imádkozásról beszélgettünk... amikor azt mondta, hogy minden nehézségünket meg kell valljuk Istennek... azóta minden este azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, hogy az utolsó szemig meg bírjam enni a reggeli zabkásám. De eddig még egyszer sem sikerült; ki tudja, miért... vagy kevés az erőm, vagy túl sok a kása."  Lucy Maud Montgomery

"- Semmit nem lehet utoljára hagyni (...), nem szabad kapkodni, mert akkor éppen a lényeg vész el.
- Mi a lényeg, nagyi? (...)
- Mi? Hát az öröm. Örülni minden percnek, amit az ember a készülődéssel tölt el." Kálnay Adél

"Olyan különös ez. Anyu a legfélelmetesebb lény, akit ismerek, de mikor a nagyi ajtót nyit, láthatólag összelappad, mintha a nagyi emberevő óriás lenne, és nem egy százötven centis, festett szőke sárga tréningruhában és PUSZIT A MESÜGE SZAKÁCSNÉNAK! feliratú köténnyel."  Gayle Forman

"Nagyi szerint is lehetetlen normálissá válni ebben a világban. "Honnan tudom? Onnan, fiacskám, hogy hetven év alatt senkivel sem találkoztam, akinek sikerült." Centauri

Fecske Csaba:  A nagymamánál

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

A nagypapa papagája a papa papagájának a papája. Nyelvtörő

"Nagypapa mindig azt hajtogatta, az élet rövid; ha kinyithatod a szárnyad, ne habozz, és szárnyalj."  Az élet iskolája c. film

És zárjuk az idézethalmot egy igazán szívmelengető listával.

Könyvként, internetes idézetként bejárta már a világot Pam Brown Sidney-ben élő, népszerű, ausztrál költőnő gondolatai, melyet nagyszülei emlékére írt, akik 7 éves koráig nevelték.

1. A nagymamák hamisan, de szépen énekelnek.

2. A nagymamák odaadják neked a cseresznyét a torta tetejéről.

3. A nagymamák időnként versenyt futnak veled, de utána leülnek egy padra és furcsa színű lesz az arcuk.

4. A nagymama úgy tesz, mintha a telefonon keresztül is adhatnánk neki egy csésze teát.

5. Megtanulta a mobiltelefon használatát, hogy hallhassa tőlünk, hogy mi újság.

6. A nagymamát kifejezetten érdekli a döglött békánk.

7. A nagymamák lába öreg, de a szívük fiatal.

8. Minden nagymama szeret levelet kapni, még akkor is ha nincs más be csak egy kacskaringós vonal és egy ujj nyoma.

9. A nagymamám jól mászik a létrán csak hagyni kell, hogy lassan mozogjon és nem szabad tolni.

10. A nagyik tudják, hogy mi volt akkor, amikor mi még nem éltünk.

11. A nagymamám túlélik a zsarnokokat ezért van meg még a világ.

12. Mindenkinek szüksége van nagymamára, főleg nekem.

 

Kép: pixabay.com

ADL - Debrecenimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére