Jelenlegi hely

Nyit a koripálya

Október 22-én, kedden megkezdődik a szezon a Pécsi Sport Nonprofit által üzemeltetett Városi Műjégpályán, mely délután öt órakor nyitja meg kapuit a korcsolyázók előtt.

A keddi nyitást követően október 23-án, szerdán máris ünnepi menetrend szerint, azaz napi háromszor (9-12, 13-16, 17.00-20.00) lehet korcsolyázni a létesítményben.  Az iskolai őszi szünet idején (október 28. – november 3.) a hét minden napján, vagyis 28-án, hétfőn is, mindhárom időpontban látogatható a Műjégpálya.

A belépőjegyárak tavalyhoz képest nem változtak: a felnőttek 900 forintért korcsolyázhatnak, diákigazolvány felmutatásával 700, a 4-6 év közötti gyerekeknek pedig 400 forint a belépés. A Műjégpályát kedvezményesen látogathatják a Tüke-, illetve Pécsi Nyugdíjas-kártyával rendelkezők.

November 5-én, kedden öt órától ismét indul korcsolyatanfolyam, kezdők és haladók számára is, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni. A 10 alkalmas öt héten át tartó oktatás díja 9000 forint.

A Műjégpálya továbbra is otthont ad két sportszakosztálynak: itt edzenek-versenyeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázók, illetve a PSN Zrt. Sportiskola fiatal jégkorongozói is.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére